2020. február 11.
Tombolt a közönség: elképesztő fordítás a fradistától!
A birkózó Európa-bajnokságon Váncza István két fantasztikus sikert aratott és negyeddöntőig jutott – VIDEÓK!

Február 10. és 16. között Rómában rendezik meg a birkózó Európa-bajnokságot, amelyen két ferencvárosi versenyzőiért, a kötöttfogású Váncza Istvánért és a szabadfogású Muszukajev Iszmailért szoríthatunk.

Elsőként a kötöttfogásúak 67 kilogrammos mezőnyében induló Váncza lépett szőnyegre. Az FTC junior magyar bajnoka a selejtezőben az azeri Iszlambek Dadovval kezdett. Birkózónk ellenfele másfél perc után már 7-0-ra vezetett, ami viszont ezután történt, arra nincs magyarázat! Váncza fantasztikus és nagyon látványos birkózást bemutatva 8-7-re fordított és kiejtette az ifjúsági olimpiai bajnokot.



A nyolcaddöntőben az U23-as Európa-bajnok lengyel Roman Pacurkowski következett. Az élete első felnőtt kontinensviadalán szereplő junior világ- és Európa-bajnoki bronzérmesünk ezúttal nem engedte előnyhöz ellenfelét, sőt, ismét kiválóan és közönségszórakoztatóan birkózott. Előbb egy dobással négy pontot szerzett, majd a lengyelt megintették két pontra, mert tusveszélyes helyzetből kimenekült, így 6-0-ra nyert a Fradi birkózója.



A negyeddöntőben Nazir Abdullajev ellen viszont sajnos már elmaradt a csoda. Birkózónk pontozásos, 4-0-s vereséget szenvedett, de mivel Abdullajev bejutott a súlycsoport döntőjébe, Váncza István szerdán a vigaszágon folytathatja.

Cikkajánló

Két aranyérem a felnőtt válogató versenyről

Szabadfogásban két súlycsoportban is ferencvárosi birkózó nyert a KIMBA-n.

Magyar bajnok a Fradi tehetsége, utazhat az Eb-re

Birkózónk, Scheuring Vilmos aranyérmes lett a 80 kilósok között az U17-es kötöttfogású ob-n.

Szabados Noémi a negyeddöntőig jutott Bakuban

Az FTC magyar bajnok birkózója egy-egy győzelemmel és vereséggel zárt az olimpiai kvalifikációs versenyen.

Váncza István kikapott az olimpiai selejtezőn

A kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában szereplő Váncza István vereséget szenvedett.

Szabad- és kötöttfogásban is Fradi-arany a válogatón

Fiatal birkózóink, Mizsei Bátor és Scheuring Vilmos megnyerte saját súlycsoportját.

Két értékes bronzérem nemzetközi versenyekről

Birkózónk, Jakab Dániel Törökországban, míg Gombos Alex Németroszágban nyert érmet.

Szabados Noémi ezüstérmes Törökországban

Az FTC birkózója a döntőig menetelt a rangos nemzetközi versenyen.

Az Európa-bajnokot is legyőzte aranyérmesünk

Két FTC-birkózó is dobogóra állhatott a hétvégi fontos U20-as kötöttfogású válogatóversenyen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin