2019. december 8.
Drámai végjáték: Németh kései gólja döntött a javunkra
Férfi hokisaink a válogatott szünet előtti utolsó meccsnapon Debrecenben arattak kiélezett meccsen győzelmet.

Jó hangulatban, önbizalomtól telve várhattuk a válogatott szünet előtti utolsó Erste Liga-mérkőzésünket, hiszen tökéletesen indítottuk az év utolsó hónapját. Előbb az alsóházi Hokiklubot ütötték ki férfi hokisaink odahaza egy nyolcassal, majd a Brassó négygólos legyőzésével a tabella második helyét is visszavettük. Legutóbb pedig két nappal ezelőtt a liga csúcsrangadóján az éllovas Csíkszeredát is sikerült remek játékkal, először a szezonban két vállra fektetni, így nem csoda, hogy önbizalomtól telve vártuk a DEAC elleni összecsapást.

Jelentősen nehezítette viszont a dolgunkat, hogy nem utazott a csapattal Myles Fitzgerald, Anssi Rantanen, Tóth Richárd és Tóth Gergely sem. Fitzgerald még Dániában, a Kontinentális Kupa alatt sérült meg, míg Rantanen és Tóth Richárd a Csíkszereda elleni csúcsrangadó alkalmával lett harcképtelen, Tóth Gergely pedig a mérkőzés napjára betegedett meg, így ő sem állhatott Fodor Szabolcs rendelkezésére. Ahogy azt előre is sejteni lehetett, a kapuban ezúttal is a parádés formában védő Arany Gergely kezdett a mieinknél. A DEAC hozta el a meccs első buliját, és az első helyzet is az ő nevükhöz köthető, de jócskán mellé durrantottak. Egy perccel később már mi is lövéssel próbálkoztunk, Kärmeniemi a kék vonalról tüzelt, de Hetényi oldalra ütötte. Húsz másodperccel később Pulli is lőtt volna, de jött egy hazai blokk. A harmadik percben a Csíkszereda elleni meccsen gólt jegyző Tóth Gergő vette célba a debreceni kaput, de Hetényi ezt a lövést is oldalra ütötte. Egy perccel később már a hazaiak támadtak, egy kapu mögül visszakészített korongra érkezett nagyszerű ütemben Hári, de Arany védett. A DEAC próbálkozása után gyorsan fordultunk és már mi veszélyeztettünk, de a hazai portás védeni tudta a megpattanó lövést. Hét perc után jött az első kiállítás: Nagy Gergő kapott két percet magas bottal való játékért. A debreceniek szinte végig a mi harmadunkban tartották a pakkot, de egyetlen lövést leszámítva nem tudták megbontani az egész szezonban remeklő emberhátrányos védekezésünket. Alighogy kiegészültünk, a hazaiak is megfogyatkoztak: Sándor testre ütésért kapott két percet. A DEAC-hoz hasonlóan mi is hamar felálltunk, és a hazai harmadban tartottuk a korongot, viszont jóval többször tudtunk veszélyeztetni: előbb Nagy Gergő, majd Pavuk és Kulmala, végül ismét a csapatkapitány próbálkozott, de Hetényi figyelme egyszer sem lankadt. Negyedórányi játék után ismét a hazaiak előtt adódott lehetőség egy korongszerzést követően: Izacky vágta jócskán fölé. Kissé visszavettek a csapatok a tempóból és inkább a mezőnyben gyűrték egymást, majd egy perccel a vége előtt volt még egy helyzet, Kulmala bökött oda a bizonytalan debreceni védőnek, végül nem sikerült bepiszkálni a kapuba, így 0-0-ról vártuk a folytatást.

Nagyobb elánnal kezdtük a második játékrészt, ennek pedig egy perc után Pavuk adott nyomatékot egy a rövid felsőbe szánt koronggal, de Hetényinek sikerült lekapnia a levegőből. Pillanatokkal később Tóth Adrián adott rendkívül okos passzt a középre bemozgó Nagy Gergőnek, de Hetényi ismét védett, ebből pedig fordulhatott a DEAC, Arany eszén azonban nem lehetett túljárni. Ők maradtak támadásban, de a lekészítést követő lövést Arany bravúrral oldalra tolta. Visszavettük az irányítást, így a következő percekben ismét előttünk adódtak lehetőségek. Előbb Pulli lövését tudta védeni Hetényi, majd Hegyi távoli lőtt passzába kapott bele Nagy Gergő, de a korong így sem talált utat a kapuba. Bő fél perc elteltével Tóth Renátó továbbított Switzernek, a kanadai viszont pontatlan volt. Kärmeniemi is megérkezett a támadásba, két lövéssel jelezte, hogy szeretné megszerezni a vezetést, de előbb jött egy hazai blokk, majd Hetényi védése, így maradt a gól nélküli döntetlen. A harmad felén túllépve egy kisebb figyelmetlenséget használhatott volna ki a debreceni alakulat, de hiába jöttek el kettő az egyben, csak az oldalhálót sikerült eltalálni. Egy perccel később emberelőnybe kerültünk, amikor Izacky egy korábbi szabálytalanság miatt volt kénytelen kiszállni. Az emberelőnyt próbáltuk megnyomni, több helyzetet is sikerült kialakítanunk, de vagy odaért egy önfeláldozó DEAC-védő, vagy Hetényi volt résen. Alighogy kiegészültek a hazaiak, mi fogyatkoztunk meg: Tóth Gergő kapott két percet szabálytalan testjátékért. A hazaiaknak sikerült keményen odaszorítani minket a kapunk elé, a lövések sem maradtak el, de Arany mindenre odaért, egyszer a gólvonalról kellett nagy bravúrral kihúznia a korongot. A kiegészülés után ismét támadásba lendültünk, de továbbra sem találtuk Hetényi ellenszerét. Fél perccel a vége előtt Pulli lódult meg, a jobbján érkezett Pavuk is, de a védő a lövés mellett döntött, amit újfent Hetényi kapott le a levegőből. Az utolsó helyzet a hazaiak előtt adódott, amikor egy szólót követően Izacky lőtt centikkel a kapu mellé, így maradt a gólnélküli döntetlen.

A záró játékrész első helyzete a hazaiaké volt, de Arany védeni tudott. Néhány pillanattal később már mi támadtunk, de a hazai kapus tartotta a DEAC-ot. A következő egy-két percben felváltva jöttek a helyzetek, de a kapusok tudták a dolgukat. A negyedik percben Nagy Gergő továbbított a mögötte gyorsan érkező Pullinak, aki lőtt is, de Hetényi védett. Ott maradtunk a kapujuk előtt, de Pavuk fordulatból kapura húzott lövése sem talált utat a hálóba. A hatodik percben Nagy Gergő szenzációs passzt adott a kapu előterébe teljesen üresen érkező Switzernek, aki meghúzott egy cselt, majd utána lőtt, de Hetényi hatalmasa bravúrral fogta a kanadai próbálkozását is. Fél perccel később már a túloldalon volt akció: egy távoli kísérlet után Arany könnyedén kapta le a korongot, majd a buli után ismét védenie kellett. A következő két percben főleg a mezőnyben gyűrték egymást a játékosok, majd Jászai unta meg a tétlenkedést, és lőtt a kék vonalról, de Hetényinek nem okozott különösebb gondot. A harmad felén jócskán túllépve emberhátrányba kerültünk: Boros kapott kettő plusz tízet palánkra lökésért, így számára itt véget is ért a találkozó. A hazaiaknak több nem is kellett, gyorsan nekünk rontottak, de Arany kétszer is védeni tudott. Még emberhátrányban voltunk, amikor Kulmala húzott el a jobb szélen, majd dobta középre a pakkot, ahol érkezett Switzer, de a lövése pont Hetényit találta telibe. Egy perccel később, már teljes létszámmal felállva Pavuk vette célba a rövid oldalt, de Hetényi odaért és védett. Újabb egy perccel később már előnyben támadhattunk, ugyanis Kozma kapott két perces büntetést, de a két helyzetünkkel nem tudtunk élni. Ők azonban eljöttek egy kontrából, majd Arany előtt elhúzva tüzeltek. Elsőre úgy tűnt, hogy a belső vasról jött vissza a korong, de egy játékmegszakítást követően rövid videós elemzést végeztek a játékvezetők, ahol bebizonyosodott, hogy nem volt gól. Két perccel a vége előtt aztán mi támadtunk: Kulmala dobta Németh Attila elé a játékszert, ő pedig meg sem állt, és kilőtte a hosszú oldalt, megszerezve a később győztesnek bizonyuló egyetlen gólt volt csapata ellen (0-1). A hazaiak hiába hozták le a kapust is és támadtak hat emberrel, válaszolni ugyanis már nem tudtak.

Egy rendkívül nehéz mérkőzésen, szívós ellenféllel szemben Németh Attila gólja döntött, ami azt jelentette, hogy újabb megharcolt, megérdemelt, és nagyon fontos három pontot szereztünk, ráadásul decemberben továbbra is hibátlan mérleggel rendelkezik a csapat. Négy meccs, négy győzelem, tizenhét lőtt gól, és csupán egyetlen kapott. A forduló másik mérkőzésén a Csíkszereda büntetőkkel győzte le az Újpestet, ami azt jelenti, hogy egy pontot ismét tudtunk hozni a nagy riválison, így már csak húsz pont a különbség a két csapat között, de mivel a nagy rivális továbbra is öt mérkőzésnyi előnyben van, így vesztett pontok tekintetében már csak öt egység a különbség a két együttes között - még a végén izgalmas lesz az alapszakasz hajrája! Nagyon lendületbe jött a Fradi, így talán nem jön a legjobbkor a formánkat elnézve a válogatott szünet, a hazai rendezésű Hat Nemzet Tornával, de nincs mese, ezt a felgyorsult, remek, ötletes, gólgazdag játékot, és harci szellemet kell átmenteni a folytatásra is, amely december 18-án jön majd, a Dunaújváros ellen Pesterzsébeten!

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz, 24. forduló
DEAC – FTC-Telekom 0-1 (0-0, 0-0, 0-1)
Debreceni Jégcsarnok
DEAC: Hetényi (Ambrus) – Filbrandt, Kiss, Izacky, Mazzag, Novotny – Léránt, Mestyán, Essery, Hári, Kulesov – Markov, Sándor, Berta, Molnár, Salló – Kozma Vezetőedző: David Musial
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Karmeniemi, Pulli, Nagy G., Pavuk, Tóth Ad. – Sarcia, Hegyi, Kulmala, Switzer, Tóth Re. – Boros, Jászai, Farkas, Roczanov, Tóth Gergő – Hajós, Németh, Pozsár Vezetőedző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: (4:16, 11:18, 9:21) 24:55
Védések: (16:4, 18:11, 20:9) 54:24 / 98.18% : 100.00%
Kiállítás percek: (2:2, 2:2, 2:12) 6:16
Emberelőny kihasználás: (3 / 0) 0.00% / (3 / 0) 0.00%
Emberhátrányos védekezés: (0 / 3) 100.00% / (0 / 3) 100.00%
Gólszerzők: Németh Attila (57:54, Kulmala)

Cikkajánló

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin