2019. december 8.
Folytassa, kérem! Debrecen a következő állomás
Férfi jégkorongcsapatunk ezúttal Debrecenbe látogat, ahol a DEAC vendégeként lépnek jégre az Erste Ligában.

Tökéletesebb rajtot nem is kívánhattunk volna az év utolsó hónapjára, hiszen az eddigi három összecsapásunkat rendre behúzta magyar bajnok, Erste Liga-címvédő férfi jégkorongcsapatunk. December legelső napján a feltámadni készülő Hokiklubot fogadtuk, de nem okozott különösebb kihívást, végül 8-0-val küldtük őket haza. Másnap a Brassó látogatott Pesterzsébetre, ahol az volt a tét, hogy visszaszerezzük a második helyet a tabellán, ezt pedig egy 4-0-s siker formájában abszolváltuk. A legédesebb győzelmet azonban nem ez, hanem a legutóbbi, Csíkszereda elleni siker jelentette, ami jót tett a fradista lelkeknek, bizonyítva, hogy a megerősödött Sportklub is legyőzhető.

A folytatásban ahhoz a DEAC-hoz látogatunk, amely nem csak megnehezíti az odalátogató csapatok dolgát, de általában otthon is tartja a három pontot. Ebben a szezonban csupán két gárda tudta elvinni az összes pontot a cívisvárosból: a Csíkszereda kétszer is sikerrel járt, de az erdélyiek mellett – az idei szezont látva – nem kis meglepetésre az Újpest is három egységgel lett gazdagabb még szeptember végén. Nekünk viszont be kellett érnünk egy hosszabbításban kiharcolt 3-2-es sikerrel, ami akkor a lehető legjobbkor jött, hiszen két hazai pályán elszenvedett vereség után tudtunk ismét diadalmaskodni.

A mieink keretében jó eséllyel nem lesz ott Tóth Richárd és Anssi Rantanen sem. Mindkét játékosunk a Csíkszereda elleni győztesen megvívott rangadón sérült meg: Tóth Richárdnak a válla bánta, míg Rantanennek a lába, így a siker sajnálatos módon nem maradt áldozatok nélkül.

A nemzetközi szünet előtti utolsó játéknapon jön az idény második DEAC – FTC-Telekom összecsapása, ahol mindkét csapatnak fontos lenne, hogy három ponttal legyen gazdagabb. A debreceniek egy győzelemmel megelőznék a DAB-ot, akiktől csupán egy ponttal vannak lemaradva, ráadásul a Csíkszereda elleni vereséget is szeretnék kijavítani. Ami minket illet: egy rendes játékidős sikerrel ismét a tabella második helyén találnánk magunkat, ugyanis a Brassó tegnap büntetők után legyőzte a Hokiklubot, így csak két ponttal ugyan, de ők vannak ott az éllovas Sportklub mögött.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz, 24. forduló
DEAC – FTC-Telekom
2019. december 8. vasárnap, 18.30, Debreceni Jégcsarnok

Cikkajánló

Győzelem Csíkszeredában, újra nálunk a pályaelőny

Bajnok hokisaink 4-1-re legyőzték a Csíkszeredát, pénteken jöhet az ötödik meccs.

Újabb idegenbeli mérkőzéssel folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink ismét az egyenlítésért küzdenek az Erste Liga elődöntőjében, ezúttal idegenben.

Vereség Csíkszeredában az elődöntő harmadik meccsén

Férfi hokisaink 4-0-ra kikaptak a Csíkszeredától, szerdán az egyenlítésért lépünk jégre, szintén idegenben.

Csíkszeredában folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink idegenben, 1-1-ről folytatják az elődöntős párharcot.

Óriási győzelem, egyenlítettünk az elődöntős párharcban

Jégkorongozóink parádés játékkal 6-1-re győztek a Csíkszereda ellen, így 1-1-gyel utazhatnak a folytatásra.

Az egyenlítés a cél az elődöntő második meccsén

Kevesebb, mint 24 órával az első összecsapás után már jön is a következő meccs a Csíkszeredai Sportklub ellen.

Vereség az elődöntő első mérkőzésén

A Csíkszereda 4-2-re győzött a Tüskecsarnokban, oda a pályaelőnyünk.

Magyar bajnokként kezdjük el az Erste Liga elődöntőjét

31-szeres bajnokként fogadjuk pénteken 18.30-tól a Csíkszeredát a Tüskecsarnokban a párharc első meccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin