2020. február 12.
Későn dobbant a Fradi-szív – szoros vereség a rangadón
Férfi hokisaink a nemzetközi szünet utáni első mérkőzésen vereséget szenvedtek az Acélbikák otthonában.

Magyar bajnok, Erste Liga-címvédő, kupagyőztes férfi jégkorongcsapatunk nagyszerű időszakot tudhat maga mögött, hiszen sorozatban kilenc mérkőzésen sikerült diadalmaskodniuk: szenzációs miskolci hétvége, hibátlan erdélyi túra a középszakasz elején, majd hazai pályán is két siker erdélyi ellenfeleink ellen. Ezt követte egy hosszabb szünet, ugyanis a magyar férfi felnőtt jégkorong-válogatottnak Nottinghamben volt jelenése, négy Fradistával a fedélzeten. A szigetországból visszatérve azonban nem kis feladat várt a ferencvárosiakra, ugyanis a tabella második helyén álló DAB vendégeként korcsolyáztak ki a jégre, ahol a tét nem volt más, mint az felsőház első helyének bebiztosítása.

A mieink keretében nem volt ott Tóth Renátó és Pozsár Márk. Előbbi a Csíkszereda elleni hazai összecsapáson sérült meg, és azóta is harcképtelen, míg utóbbi technikai döntés okán maradt otthon.

A Ferencváros kapujában nem meglepő módon a román válogatott ellen is fontos védéseket bemutató Arany Gergely kezdett. A kezdést a hazaiak hozták el, és azon nyomban támadásba is lendültek. Mazurek volt az, aki először fordulatból próbálta kapura húzni a korongot, de Arany mamutjáról mellé pattant. Az újvárosiak nem adták fel, odaszorítottak minket a kapunk elé, és egy jól eltalált lövéssel Azari megszerezte a vezetést (1-0). Alig tíz másodperccel később ismét ők veszélyeztettek, Arany elsőre ugyan még nem fogta a játékszert, de másodszorra már megvolt neki. Két perc kellett ahhoz, hogy Fradi-lövést is feljegyezhessünk, amikor Tóth Gergő kínálta meg Huhgsont, aki ezúttal még védeni tudott, de pillanatokkal később Pulli lövésénél már ő is tehetetlen volt (1-1). Ezúttal sem tartott sokáig a patthelyzet, azon nyomban nekünk rontott a hazai csapat, és Turcotte lövés is utat talált a kapuba (2-1), így ismét náluk volt az előny. Egy rendkívül harcos, keményen játszó DAB-bal néztünk farkasszemet, akik alighanem mindent elkövettek volna, hogy feledtessék szurkolóikkal a decemberi végi 6-1-es zakót. Ennek tudatában aligha lehettünk meglepve, hogy mennyire nekünk estek. Szinte minden korongra odaértek. A hatodik perc fordulóján Kulmala lövésébe kaptak bele, ami ugyan legyengült, de Hughsonnak így is játékba kellett avatkoznia. Másfél perccel később jött az abszolút hidegzuhany: Dansereau két ember között lépett ki, majd egy jól helyezett lövéssel kettőre növelte a különbséget (3-1). Ezt követően mi is magasabb fokozatra kapcsoltunk, hiszen nem hagyhattuk, hogy ellépjenek a hazaiak, de előbb egy nagyszerű összjáték után Tóth Adrián lőtt mellé, majd Nagy Gergő próbálkozása centikkel kerülte el a jobb felső sarkot. A kilencedik percben jött a találkozó első kiállítása: Tóth Gergely kapott két percet, így emberhátrányban kellett megmutatnunk, mit is tudunk. Csaknem másfél percen keresztül képtelenek voltak feltörni a zárt védekezésünket, de akkor is hiába, mert Arany védett. A kiegészülés pillanatában azonban jött Somogyi, és belőtte a negyediket (4-1). A váratlanul bekapott gól nem vetette vissza a csapatot, szinte azonnal jött Pulli, aki meglőtte maga és egyben csapata második gólját (4-2). Mire nagy nehezen sikerült felvenni a kesztyűt az Acélbikákkal, jött az újabb mélyütés: öt perccel a játékrész vége előtt Kovács Bronson távolról mattolta Aranyt (5-2). Az utolsó két percre fordulva ismét magasabb fordulatszámon kezdtünk pörögni, különösen, hogy előbb Dósa, majd másodpercekkel a vége előtt Dansereau kapott két percet. Ugyan Kulmala még próbálkozott, de Hughson a helyén volt. Az első harmadban nagyon bekezdett az újvárosi gárda, amivel nem sikerült tartani a lépést, így 5-2-es hátrányból vártuk a folytatást.

A második harmadot az áthúzódó kiállítások miatt kettős emberelőnyben indítottuk, így nagyon gyorsan ott voltunk a kapujuk előtt, és csupán fél perc kellett ahhoz is, hogy Nagy Gergő tüzeljen, azonban Hughson a helyén volt. Szépen lassan lepergett az első kiállítás, de még így is bő egy percig emberelőnyben mehettünk a szépítésért. A helyzeteink ugyan megvoltak a létszámfölény alatt, de nem tudtuk kihasználni azokat. Hiába egészültek ki a hazaiak, a játék képe nem sokat változott: mi támadtunk, ők pedig hősiesen védekeztek, majd egy-egy kontrából veszélyeztettek. A harmadik percben csapatkapitányunk vette észre, hogy a hosszú oldalon Tóth Adrián teljesen üresen érkezik, így a kapu előtt ellőtte a korongot, de csapatunk 22-se centikkel lemaradt róla. Jöhetett az újvárosiak ellentámadása, három az egy ellen robogtak a kapunk felé, de Turcotte önző volt, a lövésébe pedig Jere Pulli, az egyszemélyes védelmünk tudott belekapni. A folytatásban is mi domináltunk, sora dolgoztuk ki a helyzeteket, de előbb Rantanen, majd Nagy Gergő próbálkozása is a kapusban halt el. Még a harmad első felében jártunk, amikor a saját kapunk előterében sikerült megszerezni a korongot, a frissen belépő Roczanov pedig mehetett is, annyi szerencséje is volt, hogy a két visszazáró védő egymást akadályozta, így zavartalunk tüzelhetett, de Hughson eszén nem tudott túljárni. Csaknem ugyanaz a forgatókönyv, mint a két csapat első mérkőzésén a szezonban: mi támadunk, gyakorlatilag sortüzet rendezünk a kapujuk előtt, de a portás rendre beleáll mindenbe. A játékrész felén túllépve Kovácshoz került a korong, tüzelt is, Aranyról kipattant, egyenesen Somogyi elé, aki egy pici igazítás után a felső vasat találta el. Az életveszélyes hazai támadás után ismét magas fordulatszámon pörgött a csapat, de Németh Attila sem tudja mattolni remekül védő kapusukat. A DAB az előző helyzeten, valamint a stabil védekezésen felpörögve újabb halálos kontrát készült vezetni: Danserau kerülte meg Aranyt és a kaput, majd szemből lőtt, de ez is csak a kapusvason csattant. Kevesebb, mint három perccel a vége előtt Dósa kapott két percet, mi pedig ezzel egy hatalmas lehetőséget, hogy visszajöjjünk a meccsbe. Keményen odaszorítjuk őket a kapujuk elé, de a lövések vagy elkerülik a kaput, vagy pedig Hughson szól közbe. Negyvennyolc másodperccel a vége előtt azonban már ő sem tudott mit tenni: Pulli elé került a játékszer, aki kíméletlenül vágta a kapuba, amivel mesterhármasig jutott (5-3). Ebben a játékrészben már a mi akaratunk érvényesült, a hazaiak csak ellentámadásokkal tudtak operálni, igaz, abból életveszélyesek voltak, de a kapuvas és Fortuna ezúttal mellénk állt, majd a meddő mezőnyfölényből kilépve Pulli révén sikerült visszakapaszkodni, így kétgólos hátrányból vártuk a végjátékot.

A harmadik játékrészben nagyon gyorsan emberhátrányba kerültünk, ugyanis Juusela kései ütközésért kapott két percet. Azonnal támadásba lendültek a hazaiak, szerették volna minél előbb lezárni a találkozót. Mazurek nevéhez köthető az egyetlen emberelőnyös helyzetük, de Arany hatalmas bravúrral védett. A kiegészülés után nem kellett sokat várni, nekirontottunk a hazaiaknak, jó lett volna minél korábban meglőni a negyediket. Egy buli megszerzése után Tóth Gergely volt az, aki tüzelt, de Hughson védett. A hatodik perc legvégén ismét mi kerültünk helyzetbe, alighanem a harmad egyik legnagyobb helyzetét sikerült kidolgoznunk, amikor Németh Attila remekül vette észre a hosszú oldalon Tóth Richárdot, aki kapta is, de a lövését Hughson egy elképeszt bravúrral hárította. Nem adtuk fel, ugyanis rendre ott voltunk az ő harmadukban, a helyzeteink is megvoltak, de Rantanen sem talált fogást a kiválóan védő újvárosi kapuson. A buli után ismét hozzánk került a korong, ezúttal Hegyi volt, aki állítgatás nélkül tüzelt, de a kőkemény lövés ezúttal is csak a kapusig jutott. Hét és fél percnyi játék után Tóth Gergő kapott két percet akadályoásért, így ezúttal is nagy lendületet kapott a Dunaújváros, de Arany egy újabb zseniális megmozdulással meccsben tartott minket. Miután kiegészültünk jött az ismert forgatókönyv: mi támadunk, mi dolgozunk, a hazaiak pedig kőkeményen beálltak védekezni, de ez sem tudta megakadályozni Juuselát, hogy egy visszakészített korongot kapura lőjön, de ez a helyzet is kimaradt. Alig több, mint négy perccel a vége előtt Németh Péter kapott két percet a játék késleltetéséért, így kaptunk egy újabb nagy lehetőséget arra, hogy visszakapaszkodjunk egy gólra. Hiába tüzelt Kulmala és Pavuk is, előbbi próbálkozását Hughson védte, míg utóbbi csak az oldalhálót találta el. Időközben lehoztuk Aranyt is, hátha hat az öt ellen sikerül egyet begyötörni. Két alkalommal is sikerült kiszabadulnia a hazaiaknak a nagy nyomás alól, és hiába volt üres kapu, egyik alkalommal sem tudtak élni a hatalmas ziccerrel. Végül fél perccel a vége előtt Kulmala mattolta Hughsont (5-4). Ugyan Fodor Szabolcs még időt kért, de ennek már nem lett eredménye.

A Ferencváros sorozatban kilenc győztesen megvívott találkozó után a nagy mumus Dunaújváros otthonában szenvedett 5-4-es vereséget. A hazaiak első harmadban lőtt öt góljára akkor csak kettővel sikerült válaszolni, majd ugyan hatalmasat küzdöttünk, dobbant a Fradi-szív, de ez már csak arra volt elég, hogy egyre csökkentsük a két csapat közti differenciát. Ugyan a két csapat most azonos pontszámmal rendelkezik, de aggodalomra semmi ok, ugyanis szombaton 16 órától hazai pályán vághatunk vissza a rivális újvárosiaknak.

Férfi jégkorong, Erste Liga, középszakasz, felsőház, 5. forduló
Dunaújvárosi Acélbikák – FTC-Telekom 5-4 (5-2, 0-1, 0-1)
Dunaújvárosi Jégcsarnok
Dunaújvárosi Acélbikák: Hughson (Pinczés B.) – Kovács, Vurijarvi, Azari, Dansereau, Mazurek – Hüffner, Lendák, Gebei, Somogyi, Turcotte – Dósa, Hruby, Németh Péter, Pinczés, Silló – Baker, Ráduly, Gulácsi, Subotic, Tamás Vezetőedző: David Leger
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Kärmeniemi, Pulli, Nagy G., Németh, Tóth Ad. – Rantanen, Tóth Gergely, Kulmala, Pavuk, Switzer – Hegyi, Sarcia, Hajós, Juusela, Tóth Ri. – Boros, Jászai, Farkas, Roczanov, Tóth Gergő Vezetőedző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: (16:16, 8:23, 7:20) 31:59
Védések: (14:11, 22:8, 19:7) 55:26 / 93.22% : 83.87%
Kiállítás percek: (4:2, 2:0, 2:4) 8:6
Emberelőny kihasználás: (3 / 0) 0.00% / (5 / 1) 20.00%
Emberhátrányos védekezés: (1 / 5) 80.00% / (0 / 3) 100.00%
Gólszerzők: Azari (00:24, Dansereau, Mazurek), Turcotte (3:07, Somogyi, Gebei), Dansereau (7:26, Kovács), Somogyi (10:43, Dansereau, Kovács), Kovács (15:21, Hruby, Turcotte) illetve Pulli (2:28), Pulli (11:12, Kärmeniemi, Tóth Ad.), Pulli (39:11, EE, Kulmala), Kulmala (59:34, Nagy G., Tóth Ri.)

Cikkajánló

Győzelem Csíkszeredában, újra nálunk a pályaelőny

Bajnok hokisaink 4-1-re legyőzték a Csíkszeredát, pénteken jöhet az ötödik meccs.

Újabb idegenbeli mérkőzéssel folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink ismét az egyenlítésért küzdenek az Erste Liga elődöntőjében, ezúttal idegenben.

Vereség Csíkszeredában az elődöntő harmadik meccsén

Férfi hokisaink 4-0-ra kikaptak a Csíkszeredától, szerdán az egyenlítésért lépünk jégre, szintén idegenben.

Csíkszeredában folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink idegenben, 1-1-ről folytatják az elődöntős párharcot.

Óriási győzelem, egyenlítettünk az elődöntős párharcban

Jégkorongozóink parádés játékkal 6-1-re győztek a Csíkszereda ellen, így 1-1-gyel utazhatnak a folytatásra.

Az egyenlítés a cél az elődöntő második meccsén

Kevesebb, mint 24 órával az első összecsapás után már jön is a következő meccs a Csíkszeredai Sportklub ellen.

Vereség az elődöntő első mérkőzésén

A Csíkszereda 4-2-re győzött a Tüskecsarnokban, oda a pályaelőnyünk.

Magyar bajnokként kezdjük el az Erste Liga elődöntőjét

31-szeres bajnokként fogadjuk pénteken 18.30-tól a Csíkszeredát a Tüskecsarnokban a párharc első meccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin