2019. január 22.
Lenulláztuk a DVTK-t, miénk az MK-bronz!
Az FTC-Telekom jégkorongcsapata 3-0-ra nyert Miskolcon, így megszerezte a Magyar Kupa bronzérmét.

Lesz-e a Ferencváros férfi jégkorongcsapatának 2011 után újra Magyar Kupa-érme? Ez volt a legfőbb kérdés a sorozat bronzmérkőzése előtt, amelyet a szlovák Extraligában hétről-hétre parádés teljesítményt nyújtó, a felsőházért harcban álló DVTK Jegesmedvék otthonában vívott meg a Fradi, Miskolcon. Fodor Szabolcs csapata már a szintén extraligás MAC Újbuda elleni elődöntőben megmutatta, tempóban fel tudja venni a versenyt a jóval magasabban jegyzett ligában edződő ellenfelekkel is, ott azonban hiányzott mindkét kapu előtt a határozottság és a pontosság. Ezen adódott lehetőség javítani a harmadik helyért vívott találkozón.

 

Izgalmas debütálásnak lehettünk tanúi, az FTC-Telekom első számú kapusa, Arany Gergely ugyanis kisebb sérülést szedett össze, így Pleszkán József kezdett a ketrec előtt – jó ómen, hogy ő a mostani keretünk egyetlen olyan tagja, aki a csapatban volt a legutóbbi MK-éremszerzéskor is, sőt, a 2011-es, szintén miskolci, a Jegesmedvék elleni győztes bronzmeccsen ő védett. A cserepadra pedig kettős igazolással a mindössze 19 éves Maros Botond érkezett a Pesterzsébeti HC U20-as csapatától, aki korábban a Vienna Capitals utánpótlásában edződött, sőt, egy mérkőzés erejéig az Erste Ligában is szóhoz jutott a bécsi farmcsapat színeiben.

 

A miskolciak kezdték nagyobb lendülettel a mérkőzést, az első helyzet is előttük adódott, a szapporói hős Vas János próbálkozásánál azonban Pleszkán a helyén volt. Hamar felvettük a játék ritmusát, a mezőnyben abszolút felvettük a ritmust ellenfelünkkel, sőt, nemsokára megérkeztek az első próbálkozásaink is: az első helyzet egy villámgyors kontra végén a hosszú oldalon érkező Roczanov előtt adódott, Adorján Attila azonban védett. Gőz akadályozása után az 5. perc végén emberelőnybe kerültünk, sikerült felállni, és volt is két komoly távoli lövés, de sem Rantanen, sem Perrier korongja nem került a hálóba. Nem csak tartottuk a tempót, de jó volt látni, hogy a harmad közepén volt egy néhány perces periódus, amikor kifejezetten irányítottuk a játékot. A Jegesmedvék nem találták az ellenszert, majd megpróbálták fokozni a sebességet, egy veszélyes egyéni akció utáni lövésük is volt Somogyi révén, ami fölé szállt, de gólt mégsem ők, hanem a Fradi szerzett! Lengyel Levente lőtt a kékről, a korong kijött Adorján mamutjáról, a kipattanót viszont Tóth Richárd belőtte, megvolt a vezetés! A gól után a DVTK megpróbált még nagyobb nyomást helyezni a mieinkre, emberelőnybe is került, fel is állt a mieink harmadában, nem sikerült azonban megtörni a tudatos, fegyelmezett, remekül záró védekezésünket, így maradt az egyólos előny az első szünetre. (0-1)

 

A második harmadnak a hátrány tudatában komoly lendülettel ment neki a DVTK, továbbra is remekül tartottuk azonban a védvonalainkat. Szirányi révén jött az első veszélyes hazai lövés, Pleszkán magabiztosan fogta. Tovább nyomtak a macik, Pance is bombázott egy komolyat, Pleszkán fejjel hárított. Továbbra is villámgyors kontrákból veszélyeztettünk, a 26. percben egy távoli lövés után a kapu előtt portyázó Walls elé keveredett a korong, a nagy helyzet után viszont Adorján volt a végállomás. Többet birtokolták a korongot a hazaiak, és próbáltak fölénybe kerülni, de továbbra sem találták fegyelmezett, taktikus, csupaszív játékunk ellenszerét. A játékrész felénél Switzer testre ütése okozott kisebb galibát, összeakadtak a felek és a csapatok, Harrison igyekezett elégtételt venni, mindkét fél leülhetett két percre pihenni. Remekül kontrolláltuk az eseményeket, olyannyira, hogy egyre többet tartózkodtunk a hazai harmadban, a 36. percben pedig Switzer révén megdupláztuk az előnyünket. A Jegesmedvék játékosai nem voltak erre felkészülve, egyre több lett a testjáték, az ütközés, de nem tudták magukhoz ragadni az irányítást. Kétgólos előnnyel várhattuk így a záró húsz percet. (0-2)

 

A harmadik harmadot a korábbiakkal ellentétben szerencsére a mieink kezdték nagyobb lendülettel, és két perc alatt három helyzetig is eljutottunk, de sorrendben Walls, Switzer, majd egy távoli bombából Kärmeniemi sem tudták megszerezni a megnyugtató harmadik találatot. Finn bekkünk lövése Adorjánról a felső vasra pattant, de onnan sajnos nem befelé ment tovább a korong. Pance szabálytalansága után emberelőnybe kerültünk, meg is próbáltunk felállni, de a miskolciak ezúttal nagyon hatékonyan védekeztek. Alighogy kiegészültek, szinte máris ők folytathatták fórban, Kärmeniemi lőtte ki a védekező harmadból a korongot, és bár nem volt szándékos, játék késleltetése miatt mégis kiült két percre. Kivédekeztük, és továbbra is érezni lehetett, hogy erre a mai estére nagyon szépen kidolgoztuk a receptet. A DVTK nem csak hogy nem tudott döntő fölényben játszani, de igazán komoly helyzetekig sem jutott el. Úgy festett, szépen lassan játékosaik is kezdik azt gondolni, ha reggelig játszanak, sem törik fel a reteszt. Emellett nem volt arról sem szó, hogy a mieink hátát felvágta volna a háló, szépen, ritmusosan játszottunk, és többször is sikerült tartósan eljutnunk a hazai harmadba. Hat és fél perccel a vége előtt eldönthettük volna a mérkőzést, Perrier cselezte magát helyzetig, de sem a lövése, sem Pavuk ismétlése nem akadt be, a kontrából pedig Vas veszélyeztetett, Pleszkán védett. A visszakorcsolyázás közben Perrier törlesztett egy korábbi sérelmet, két percet kapott érte. A hazaiak mestere érezte, hogy ez lehet az utolsó esély, így időt is kért. Azonnal felálltak a hazaiak, megjáratták, és úgy tűnt, Magosi bal oldali bombájából szépítettek, a játékvezető azonban azonnal jelezte, nincs gól, és videózás lesz. A visszanézés megerősítette őket döntésükben, így maradt a kétgólos előnyünk. Ezután bár maradt a harmadunkban a DVTK, már nem tudott veszélyes lenni, kivédekeztük a hátrányt. Vészesen fogyott a hazaiak ideje, le is hozták kapusukat, azonban ez sem vezetett eredményre, sőt: Dósa Krisztián üres kapus gólja végleg eldöntötte a mérkőzést.

 

Kezdődhetett az ünneplés, és az éremátadás, az FTC-Telekom játékosai és stábtagjai átvették a jól megérdemelt bronzérmeket, és elkönyvehettük, a Ferencváros 2011 után nyert ismét érmet a Magyar Kupában! Hamarosan jön a szezon még komolyabb része, az Erste Liga középszakasza, amelyet szombaton egy hazai Derbivel kezdünk az Újpest ellen, a Pesterzsébet Jégcsarnokban.

 

A csapat útjáról a Magyar Kupa elődöntőjétől a dicsőséges bronzéremig hamarosan bővebb beszámolót is láthatnak, a Fradi TV következő adásában!

 

A lefújás, az ünneplés és az éremátadás pillanatai:

 

Cikkajánló

Hazai pályán szerezhetjük meg a vezetést

Pénteken 2-2-es összesítésről folytatódik az Erste Liga-elődöntő a Tüskecsarnokban.

Győzelem Csíkszeredában, újra nálunk a pályaelőny

Bajnok hokisaink 4-1-re legyőzték a Csíkszeredát, pénteken jöhet az ötödik meccs.

Újabb idegenbeli mérkőzéssel folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink ismét az egyenlítésért küzdenek az Erste Liga elődöntőjében, ezúttal idegenben.

Vereség Csíkszeredában az elődöntő harmadik meccsén

Férfi hokisaink 4-0-ra kikaptak a Csíkszeredától, szerdán az egyenlítésért lépünk jégre, szintén idegenben.

Csíkszeredában folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink idegenben, 1-1-ről folytatják az elődöntős párharcot.

Óriási győzelem, egyenlítettünk az elődöntős párharcban

Jégkorongozóink parádés játékkal 6-1-re győztek a Csíkszereda ellen, így 1-1-gyel utazhatnak a folytatásra.

Az egyenlítés a cél az elődöntő második meccsén

Kevesebb, mint 24 órával az első összecsapás után már jön is a következő meccs a Csíkszeredai Sportklub ellen.

Vereség az elődöntő első mérkőzésén

A Csíkszereda 4-2-re győzött a Tüskecsarnokban, oda a pályaelőnyünk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin