2020. szeptember 2.
Műtét után lábadozik bajnokcsapatunk támadója
Farkas Simon edzésen szerzett súlyos sérülést, de bízik benne, hogy minél hamarabb visszatér a jégre – INTERJÚ

Az FTC-Telekom magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő férfi jégkorongcsapatának támadója, a fradista nevelésű, a felnőtt együttest a keretből a leghosszabb ideje, 2014 óta szolgáló Farkas Lőrinc Simon rendkívül fontos láncszeme a bajnokcsapat olajozottan működő gépezetének. Az elmúlt két év minden sikeréből a részét kivevő támadó nem csak meg tudott ragadni 2018 után a szakosztályhoz újonnan érkező Fodor Szabolcs alaposan átalakuló keretében is, de Roczanov Dezsővel és Tóth Gergővel kiegészülve már harmadik éve olyan csupaszív, a jégre minden egyes mérkőzésen elképesztő munkát tevő sort alkotnak, amelynek harcos karaktere meghatározó az egész csapatra nézve.

A társaknak most egy ideig nélkülözniük kell a velük együtt a nyáron szerződést hosszabbító 28 éves Farkast, aki a felkészülési időszakban, az egyik szárazedzésen szenvedett egy teljesen ártatlan helyzetben Achilles-ín szakadást. Nem sokkal később meg is kellett műteni, már az augusztus 21-ei, DAB elleni felkészülési mérkőzésen sem tudott ott lenni a csapatban. Műtét után lábadozó játékosunkat állapotáról, a rehabilitáció menetéről, és visszatérése várható idejéről is kérdeztük.

 

- Az első és legfontosabb kérdés: hogy vagy?
- A körülményekhez képest egész jól, köszönöm. Rengeteg a segítő kéz körülöttem, így egészen pozitívan tudok a teljes felépülésemhez vezető útra előretekinteni.

- Mi történt pontosan, hogyan sérültél meg?
- Az egyik szárazedzésen történt, egyszerűen egy izzadságcsepp rosszkor volt a legrosszabb helyen és megcsúsztam… Kiderült, hogy komolyabb dologról van szó, elszakadt az Achilles-inam. Az Uzsoki kórházba kerültem, ahol másnap délelőtt már meg is műtöttek. Nem először voltam itt, már 1992-ben is kifogástalan ellátásban részesültem… (Játékosunk ebben az évben született – a szerk.) A viccet félretéve, az orvosok azt mondták, jól sikerült a műtét, ahogy fogalmaztak, szerencsére „pont jó helyen szakadt el az ín”. Úgyhogy augusztus 20-án, az „ünnepi” reggeli után már mehettem is haza.

- Hogyan birkózol meg a tartós otthonléttel? Tudsz bármennyit mozogni, vagy szigorúan fekvésre vagy ítélve?
- Élsportoló vagyok, így természetesen eléggé megijedtem amikor meghallottam, hogy öt hétig fekvőgipsz lesz a lábamon. Ez azt jelenti, hogy ha nem a mosdóba vagy a fürdőbe kell mennem, akkor folyamatosan felpolcolt lábbal fekszem az ágyon. Hála azonban a csapattársaknak, a családnak, a barátnőmnek és a barátaimnak, a bezártság sem visel meg annyira, gyakran meglátogatnak és nagyon sokan írnak, érdeklődnek felőlem.

- Mi a további menetrend, hogy néz majd ki a rehabilitációd?
- Ha minden jól megy, szeptember 21-én kapom meg a járógipszet, utána pedig elkezdődik életem talán legkomolyabb megmérettetése. Mindennapos gyógytorna és kezelések lesznek a programban, ráadásul mindezt abban a tudatban végzem majd, hogy a második családom, vagyis a csapatom minden egyes tétmeccsen nélkülem megy majd csatába. Ez utóbbit még sokkal nehezebb lesz elviselni, mint a fizikai fáradalmakat, de megpróbálom megfordítani a dolgot: ennél komolyabb motiváció a mihamarabbi felépüléshez nem is lehet!

- A tervek szerint mikor térhetsz vissza?
- Jelenleg úgy néz ki, hat hónap telik majd el a teljes felépülésemig. Én azért nagyon bizakodó vagyok afelől, hogy ez kevesebb lesz, főleg, hogy Kiss Áron erőnléti edzőnk, és szakosztályunk felszerelései is mindenben a rendelkezésemre állnak és nagyon sokat segítenek!

Farkas Simonnak az egész Fradi-család nevében mihamarabbi felépülést kívánunk!

Boldizsár Márton

Cikkajánló

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

Vereség az Erste Liga-döntő második meccsén is

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-0-ra kaptak ki a Brassótól, rendkívül nehéz helyzetből folytatják a finálét.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin