2019. december 10.
Nagy Gergő gólja döntött, ráadásos siker Korea ellen
A magyar férfi jégkorong-válogatott a Fradi kapitányának góljával győzte le Dél-Koreát Káposztásmegyeren.

Amint arról korábban ITT beszámoltunk, Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány az előzetesen kihirdetett névsor alapján öt ferencvárosi játékossal, név szerint Arany Gergellyel, Nagy Gergővel, Németh Attilával, Tóth Gergővel és Tóth Richárddal számolt a december 11-14. között a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban megrendezésre kerülő férfi jégkorong Hat Nemzet Tornára készülő magyar válogatott keretében. A szakmai stábban természetesen ezúttal is ott volt az idei szezonra a nemzeti csapat egyik másodedzőjének felkért Fradi-vezetőedző, Fodor Szabolcs is.

Az előzetes kerethez képest a torna rajtja előtt szinte közvetlenül, hétfő délután adott hírt róla a Magyar Jégkorong Szövetség hivatalos honlapja, hogy változások történtek a válogatottban. Sérülések miatt ugyanis voltak, akik nem tudták vállalni a játékot, többek között a Csíkszereda ellen 4-1-re megnyert csúcsrangadón vállsérülést szenvedett Tóth Richárdnak is le kellett mondania a Hat Nemzet Tornán való szereplésről. A helyükre három újoncot, a fehérvári Péter Andort, a MAC-os Kreisz Brúnót, valamint a ferencvárosi Sarcia Antoninót hívta be a szakmai stáb, így a Fradi-játékosok száma nem változott. Sarcia 1998-as, míg a másik két játékos 1999-es születésű, így továbbra is nagyon fiatal kerettel dolgozik a Jarmo Tolvanen vezette stáb, és keresi azokat az embereket, akikre a jövő válogatottját építheti, akár már az áprilisi ljubljanai Divízió I/A világbajnokságon is.

Ugyan a Hat Nemzet Torna hivatalosan csak szerdán kezdődik el egy Franciaország-Japán mérkőzéssel, a magyar nemzeti csapat bemelegítés gyanánt már játszott kedd este egy „versenyen kívüli” mérkőzést a Budapesten tartózkodó dél-koreai válogatott ellen. A két válogatott utoljára áprilisban Kazahsztánban találkozott a világbajnokságon, akkor a mieink egy történelmi, 5-1-es vereségbe szaladtak bele, így barátságos meccs ide vagy oda, volt miért visszavágni.

A keret ferencvárosi tagjai közül Arany Gergely, Nagy Gergő és Németh Attila kerültek be a meccskeretbe, előbbi cserekapusként, míg utóbbi kettő a harmadik sor tagjaként.

Az első harmadban, bár kétszer is emberelőnyben támadhattak a mieink, nem esett gól. A második játékrészben is a magyarok kerültek először emberelőnybe a 26. percben, és bár ezt sem sikerült kihasználni, mindössze három másodperccel a büntetés letelte után megszereztük a vezetést. Kiss Patrik kapta a kékvonalról Fejestől a korongot, lapos beadási kísérlete elsőre elakadt, másodszorra azonban eljutott a kapu bal oldala előtt álló Hári Norberthez, aki remekül tálalt a koreai kapu közvetlen előterében a túloldalon érkező Terbócs elé, a MAC Újbuda támadója pedig nem hibázta el a nagy helyzetet. (1-0) Nem örülhettünk azonban sokáig, a koreaiak ugyanis kicsit több mint tíz perccel később egy hihetetlen góllal egyenlítettek: Pak Dzsin Kju próbálta meg benn tartani a korongot a harmadunkban, a kapunak háttal érte utol a pakkot a kékvonalnál, majd fordulásból, szinte vaktában kapura emelete, a játékszer pedig a lövést nagyon benéző Adorján mellett a hálóban kötött ki. (1-1) Az első két harmadban is a magyar együttes lőtt jóval többet kapura, a harmadik húsz percet viszont szinte végigtámadták a mieink, a győztes gól viszont a helyzetek és lövések ellenére sem akart összejönni. 46 másodperccel a vége előtt Terbócs és Nagy Krisztián kettő az egy elleni kiugrása végén Nagy a hálóba talált ugyan, ám Terbócs nekicsúszott a kapunak, amely így idő előtt elmozdult, a játékvezető pedig nem adta meg a gólt. Maradt a döntetlen, és jöhetett a hosszabbítás. Sokáig úgy tűnt, a ráadásban sem lesz gól, ám másfél perccel a vége előtt Terbócs passzával Nagy Gergő lépett ki, majd a Fradi kapitánya két gyönyörű csel után a koreai kapuba vágta a korongot, eldöntve ezzel a találkozó sorsát. (2-1)

A magyar férfi jégkorong-válogatott tehát 2-1-es győzelemmel hangolt a szerdán kezdődő budapesti Hat Nemzet Tornára. A mieink a tornán első meccsüket csütörtökön 19.30-tól játsszák szintén Káposztásmegyeren, Japán ellen.

(Fotó: mjsz.hu)

Férfi jégkorong, barátságos mérkőzés
Vasas Jégcentrum, Budapest
Magyarország - Dél-Korea 2-1 (0-0, 1-1, 0-0, 1-0 - hosszabbítás után)
Gólszerzők: Terbócs, Nagy G., illetve Pak Dzsin Kju

Cikkajánló

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

Vereség az Erste Liga-döntő második meccsén is

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-0-ra kaptak ki a Brassótól, rendkívül nehéz helyzetből folytatják a finálét.

Hazai vereség az Erste Liga-döntő első meccsén

Férfi hokisaink 5-3-ra kaptak ki a Brassótól a négy győzelemig tartó széria első meccsén a Tüskecsarnokban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin