2020. október 9.
Tízgólos meccs, de ezúttal nem bírtunk a Brassóval
Az FTC-Telekom jégkorongcsapata 6-4-re kikapott a Corona Brassótól az Erste Ligában.

Erste Liga-címvédő férfi jégkorongcsapatunk nem számíthatott könnyű mérkőzésre az eddig hibátaln Corona Brassó ellen. Többek között sérülések és betegségek miatt több sornyi játékosra nem számíthatott Fodor Szabolcs vezetőedző, ráadásul a csapat hét tagja koronavírusra utaló tüneteket észlelt magán, ezt jelezték a stábnak, emiatt pedig, bár nincs igazolva a gyanú, elővigyázatosságból azonnal házi karanténba kerültek. Tesztelésük és a további egészségügyi protokoll folyamatban van.

Sajnos alig telt 13 másodpercek, amikor az erdélyiek megszerezték a vezetést Tomás Klempa révén. A sokkoló kezdés után felvette a ritmust a Ferencváros, sok helyzetet dolgozott ki, a lendület pedig hat és fél perc után meghozta gyümölcsét. A kiegyenlített küzdelemből a 12. percben ismét a brassóiak jöttek ki jól, ugyanis Klempa önmaga és csapata második gólját szerezve 2-1-es előnybe került a Brassó.

A második harmad sajnos ugyanúgy kezdődött, ahogy az első. Egy perc sem telt el és az erdélyiek már a harmadik góljukat ütötték. Lauri Kärmeniemi a 27. percben egy szép akció végén szépített és visszajöttünk a meccsbe. A Corona Brassó viszont könyörtelenül kihasználta a hibáinkat. A 32. percben Carlo Finucci emberelőnyből bevágta a negyedik, majd Cody Carlson három és fél perccel később az ötödik erdélyi gólt, így az FTC szinte reménytelen helyzetből várhatt záró játékrészt.

A brassóiak négygólos előnyük tudatában kissé elkényelmesedtek, ezt pedig kihasználta a Fradi. Csapatunk két és fél perc alatt a duplázó Justin Hodgman révén 5-4-re felzárkózott. Szinte az egyenlítés küszöbén jártunk, amikor három és fél perccel a vége előtt Molnár Zsombor góljával már 6-4-re vezetett a Brassó. Egyértelmű volt, hogy az utolsó percekben többször is kapus nélkül támadunk, ez a taktika ezúttal azonban nem vezetett eredményre. Megfogyatkozott csapatunk hiába küzdött nagyot és jött majdnem vissza háromgólos hátrányból, a Corona Brassó 6-4-re nyert a Tüskecsarnokban. 

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC-Telekom – Corona Brassó Wolves 4-6 (1-2, 1-3, 2-1)
FTC-Telekom: Nagy K. (Földes) Kärmeniemi, Ellerby, Hajós, Nagy G., Tóth A. - Boros, Hegyi, Hodgman, Kulmala, Németh A. - Gáspár L., Tóth G., Tóth Re., Tóth Ri. Vezetőedző: Fodor Szabolcs. 
Kapura lövések: (14:12, 16:18, 21:12) 51:42
Védések: (10:13, 15:15, 11:19) 36:47 / 85.71% : 92.16%
Kiállítás percek: (4:2, 10:6, 4:2) 18:10
Emberelőny kihasználás: (6 / 2) 33.33% / (7 / 3) 42.86%
Emberhátrányos védekezés: (3 / 7) 57.14% / (2 / 6) 66.67%
Emberelőnyben töltött idő: 3:53 / 10:22

Cikkajánló

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin