2020. november 5.
Válogatott támadónk: „Végre felgyorsultak az események”
Férfi jégkorongcsapatunk támadója a lengyelek elleni páros mérkőzésre készül a magyar válogatottal.

Amint arról korábban beszámoltunk, a magyar férfi jégkorong-válogatott november 5-én és november 7-én Lengyelország csapatával játszik páros mérkőzést a Nemzetek Tornája nevű felkészülési rendezvény keretében a Tüskecsarnokban. Az új szövetségi kapitány, Sean Simpson keretébe három ferencvárosi játékos, Nagy Gergő, Tóth Gergely és Tóth Richárd (a borítóképen) kaptak meghívót, valamint vezetőedzőnk, Fodor Szabolcs másodedzőként segíti a szakmai stáb munkáját.

Az FTC-Telekom támadója, Tóth Richárd mögött sűrű napok vannak: játékosunk október 30-án még a Dunaújvárosi Acélbikák ellen játszott az Erste Ligában, három nappal később pedig már a Tüskecsarnokban kezdte meg a munkát a nemzeti csapat keretével – eközben ünnepelte kedden a 25. születésnapját.

„Helytálló a kijelentés, hogy az elmúlt hetekben felgyorsultak az események. Egyre több mérkőzést játszunk, sűrűsödik a versenynaptár. De ezt egyáltalán nem bánjuk, sportolók vagyunk, a mérkőzéshelyzeteket szeretjük a legjobban. A szezonkezdet az ismert körülmények miatt egyáltalán nem volt zökkenőmentes, de ez nem csak a mi felkészülésünket érintette, hanem szinte az összes sportág minden sportolójának életét megnehezítette a járványhelyzet. Most viszont, hogy egyre többet edzünk, egyre több mérkőzést játszunk, így egyre pontosabban tudjuk majd végrehajtani a taktikai elemeket, és a tempónk is sokat javult.”

Játékosunk az előző szezonban már tagja volt a felnőtt válogatott keretének, sőt, hat felkészülési mérkőzésen és három olimpiai selejtezőn a meccskeretben is szóhoz jutott, de még mindig izgatottan várja a válogatott összetartásokat.

„Ahogy minden csapatsportolónak, úgy nekem is gyerekkori álmom volt, hogy címeres mezben szerepelhessek, ez pedig szerencsére az előző idényben megadatott. Idén is vártam az összetartást, ráadásul mivel bár a keret magja nem változott, de azért vannak új arcok, így olyan játékostársakkal is találkozhattam, akikkel tavaly nem volt szerencsém. Ami az új szövetségi kapitányt illeti, nagyon pörgős edzéseket tart, és új játékelemek is vannak. Ezeket az összetartás első napján átbeszéltük egy értekezleten, azóta pedig folyamatosan gyakoroljuk őket. Remélem, a lengyelek ellen már tudunk is belőlük kamatoztatni néhányat, a hosszú távú cél pedig természetesen a tavaszi világbajnokság" - zárta gondolatait a Fradi támadója.

A magyar férfi jégkorong-válogatott csütörtökön és szombaton lép jégre a Tüskecsarnokban Lengyelország ellen. A mai mérkőzés 20.00-kor kezdődik, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

A magyar válogatott szerdai edzésén készült képgaléria (Fotó: MJSZ/Szűcs Attila)

Cikkajánló

Győzelem Csíkszeredában, újra nálunk a pályaelőny

Bajnok hokisaink 4-1-re legyőzték a Csíkszeredát, pénteken jöhet az ötödik meccs.

Újabb idegenbeli mérkőzéssel folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink ismét az egyenlítésért küzdenek az Erste Liga elődöntőjében, ezúttal idegenben.

Vereség Csíkszeredában az elődöntő harmadik meccsén

Férfi hokisaink 4-0-ra kikaptak a Csíkszeredától, szerdán az egyenlítésért lépünk jégre, szintén idegenben.

Csíkszeredában folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink idegenben, 1-1-ről folytatják az elődöntős párharcot.

Óriási győzelem, egyenlítettünk az elődöntős párharcban

Jégkorongozóink parádés játékkal 6-1-re győztek a Csíkszereda ellen, így 1-1-gyel utazhatnak a folytatásra.

Az egyenlítés a cél az elődöntő második meccsén

Kevesebb, mint 24 órával az első összecsapás után már jön is a következő meccs a Csíkszeredai Sportklub ellen.

Vereség az elődöntő első mérkőzésén

A Csíkszereda 4-2-re győzött a Tüskecsarnokban, oda a pályaelőnyünk.

Magyar bajnokként kezdjük el az Erste Liga elődöntőjét

31-szeres bajnokként fogadjuk pénteken 18.30-tól a Csíkszeredát a Tüskecsarnokban a párharc első meccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin