2019. augusztus 15.
Változás a stábban, új kapusedző érkezik
Joni Myllykoski személyében új kapusedzővel erősödik férfi hokicsapatunk szakmai stábja.

Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapatának kapusaival az előző idény során a finn Teemu Toivanen foglalkozott mentoredzőként. Ez azt jelenti, hogy a szakember nagyjából havonta egyszer érkezett Budapestre, és több napon keresztül intenzív program keretében dolgozott a hálóőrökkel, a következő alkalomig pedig egyénre szabott gyakorlatsorokkal, és videóelemzésekkel segítette őket.

Pleszkán József, Teemu Toivanen és Arany Gergely 2018-ban

A finn szakember a 2019/20-as idénytől már nem tudja vállalni a feladatot, ugyanis teljes állású ajánlatot kapott a finn másodosztályú Vantaa csapatánál.

Pótlására a játékospályafutását nemrégiben befejező, 35 éves Joni Myllykoski érkezik a Fradihoz. Myllykoski közel húszéves pályafutását a Kärpät utánpótlásában kezdte, majd a felnőtt mezőnyben 2005-ben mutatkozott be a finn másodosztályban, a Hokki csapatánál. Ezután megjárt több élvonalbeli és másodosztályú együttest, bajnok tudott lenni a második vonalban 2007-ben a Hokkival, majd 2012-ben aranyérmet ünnepelhetett a JYP csapatával az élvonalban is. Később szerepelt rövid ideig Olaszországban és Dániában, ahol szintén bajnok tudott lenni 2015-ben a Sonderjyske színeiben, és bekerült a bajnokság All Star-csapatába is. A fentiek alapján a sikert a génjeiben hordozó kapus 2019-ben a Vienna Capitals II akkor még az Erste Ligában szereplő csapatától vonult vissza.

„Sajnos nem találtunk olyan kapusedzőt Teemu pótlására, aki az egész idényben velünk tudott volna maradni, illetve aki szóba jöhetett volna, nem fért bele a költségvetésbe. Így maradt a köztes mentoredzői megoldás, olyasvalakit kerestünk, aki az előző idényhez hasonlóan részmunkaidőben segíti a stábot. A választásunk Joni Myllykoskira esett, aki Finnországból érkezik. Tavaly a Bécs második számú csapatában játszott, így kerültünk vele kapcsolatba. Idén abbahagyta a hokit, így el tudta vállalni, hogy eljöjjön egy-egy hétre és felkészítse a srácokat. Nem áll tőle távol az edzősködés, és kiváló a mentalitása, bízunk benne, hozzá tud majd tenni a közös munkához" - nyilatkozta az új stábtagról Fodor Szabolcs vezetőedző.

Cikkajánló

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin