2019. január 16.
Újabb debütálók
Újabb két 17 éves kézilabdázó mutatkozott be a Ferencváros felnőtt férficsapatában.

Férfi kézilabda Ligakupa, 5. forduló:
Vác-Ferencváros 37-30 (15-12)

Amellett, hogy a légiósok nem játszhatnak a Ligakupában, valamint Ancsin Gabi és Schuch Timuzsin is a világbajnokságon szerepel, több játékosunkat is meghívták az utánpótlásválogatottakba, így meglehetősen tartalékos együttessel utaztunk a másodosztály listavezetőjéhez.

Kapuban például két olyan fiatal, Bódy Botond és Nagy Patrik kapott lehetőséget, akik most debütáltak a felnőtt csapatban, mindketten 17 évesek.

Nem kezdtük jól a mérkőzést, 3-1-re elmentek a hazaiak, de onnan a két gyors indításgólt szerző Bujdosó Bendi vezérletével 4-3-ra fordítottunk. A rendkívül hullámzó első félidőre végig igaz volt az, hogy hol az egyik csapat vezetett egy-két góllal, hol a másik. Fiataljaink sok helyzetet dolgoztak ki, de sok ziccert is hibáztunk, így a szünetben három gól volt a Skaliczki-csapat előnye. (15-12)

A második félidőben nagyrészt a serdülő és ifi játékosainkat játszattuk, a váciak fokozatosan el is húztak, és végül hétgólos győzelmet arattak.

A Ligakupában két győzelemmel és három vereséggel állunk, az utolsó csoportmérkőzést Budakalászon vívjuk január 25-én, pénteken.

Cikkajánló

Mindössze egy vereséggel jön az Olympiakosz

Férfi kéziseink Ek-elődöntős riválisa remek szezont fut, de előnyt kell szereznünk az athéni visszavágóra!

Bujdosó Bendegúz: Nüanszok dönthetnek a görögök ellen

Kézisünknek a jelenlegi a nyolcadik szezonja a Ferencvárosban, amely akár a legsikeresebb is lehet.

Összeállt a védekezés, magabiztosan győztük le a PLER-t

Férfi kéziseink megfogyatkozva is legyőzték a fővárosi riválist, és ideiglenesen felléptek a harmadik helyre.

Kitűnő formában lévő PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink szerdán kulcsfontosságú fővárosi bajnokit játszanak a szombati Európa-kupa elődöntő előtt.

Sok hiányzóval is helyt álltunk a Veszprém ellen

Férfi kéziseink kikaptak ugyan a Telekom Veszprémtől, de láttunk biztató jeleket a jövő hétre.

Korábban kezdődik az Olympiakosz-meccs!

Előrehozott időpontban kezdődik a jövő heti Európa-kupa elődöntő, így át lehet majd érni a futball bajnokira.

A héten a második BL-csapat következik

Itt az újabb nagy feladat férfi kézisienk előtt, a Telekom Veszprém érkezik az Elek Gyula Arénába.

Kikaptunk Szegeden, góllal debütáltak a Mészáros ikrek

Az első negyedórában szorosan tartottuk a meccset, utána pedig fiataljaink bizonyíthattak a Pick Arénában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin