2019. október 12.
A BL-bronzérmes után a negyedik következik
Vasárnap koradélután a bivalyerős Metz ellen folytatja a Bajnokok Ligáját női kézilabdacsapatunk.

Női kézilabdacsapatunk múlt szombaton az előző évi Bajnokok Ligája-kiírás bronzérmesének otthonában szenvedett vereséget, vasárnap pedig a tavalyi negyedik ellen kellene javítani – nem mondhatjuk, hogy könnyű menettel indul számunkra a 2019/2020-as nemzetközi idény. Mindenesetre a francia bajnok Metz ellen az elmúlt évekből több a pozitív emlékünk, mint a negatív, főleg hazai pályán.

A franciák egyébként a máig utolsó hazai BL-vereségüket is tőlünk szenvedték el még 2017 januárjában (25-28), Dabason pedig kétszer is legyőztük őket, 2017 februárjában 29-23-ra, 2018 márciusában pedig 29-27-re. Idő közben azonban jelentősen átalakult a metzi keret, a legerősebb az előző szezonban volt, a csapat be is jutott a FINAL4-ba, de idén is számolhat még kilenc francia válogatott játékossal. Tavalyhoz képest távozott Béatrice Edwige (Győr), Gnonsiane Niombla (Siófok), Aleksandra Zych (Dortmund) és Ekaterina Levsha (Astrakhanochka). Főként előbbi kettő pótlása okoz fejtörést a klubja mellett holland szövetségi kapitányként is tevékenykedő Emmanuel Mayonnade-nak, megoldásként a Toulontól jött Mari-Heléne Sajka, a Herning-Ikasttól Louise Burgaard, illetve a Krimtől Olga Perederiy.

Idén veretlen még a Metz, hazája bajnokságában mind a hét bajnokiját megnyerte (a Bresthez hasonlóan), míg a BL első fordulójában 40-26-ra verte a Podravka Vegetát.

Ami a mieinket illeti: az előző meccs másnapja utazással telt, a munka pedig kedden kezdődött a héten – a vereség nyomai azért érezhetőek voltak, de ahogy közeledett a hétvége, úgy fokozódott a hangulat is. Az egészen biztos, hogy felszabadult és koncentrált játékra lesz szükség, hiszen a világ egyik legjobb csapata ellen görcsös kézilabdával nem lehet eredményesnek lenni. Továbbá több jó egyéni teljesítményre…

Mindezekben nagy segítség lehet, hogy saját szurkolóik előtt futhatnak ki a lányok a parkettre. A kapukat 11 órakor nyitjuk, a mérkőzésre korlátozott számban kaphatóak még belépők online és a helyszínen is.

BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 2. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Metz Handball
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2019. október 13. 13 óra
Jegyár: 3000-6500

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin