2019. november 16.
Fantasztikus teljesítmény: pontot szereztünk Metzben!
A Metz a 60. percben vezetett először a meccs során, de egyenlíteni tudtunk és döntetlennel zárult a meccs.

De jó lenne, ha végre mi okoznánk meglepetést – hangzott el az elmúlt napokban többször is női kézilabdacsapatunk környékén. A mondatot annyival magyarázhatjuk, hogy metzben zártuk szombaton este a Bajnokok Ligája első csoportkörét, s a két csapat szezonbeli teljesítményét látva az esélyesség terhe finoman szólva sem nyomott minket.

A meccs napján az első váratlant a francia klub húzta, miután a megbeszélt időponthoz képest harminc perccel később küldte a buszt a csapatunkért, amelynek így az összecsapásra való felkészülése nem épp a megszokott ritmusban zajlott.

Tudtuk azonban viszonozni a meglepetést, és ami a legfontosabb, hogy a kezdő sípszó után: Csiszár-Szekeres Klára vezérletével olyan védekezéssel nyitottak lányaink, amilyet ebben a szezonban még nem láttunk tőlük. A hatosunk, kilencesünk környékén minden négyzetcentiméterre jutott valaki, kemény és pattogós volt a hatos falunk, ha kellett önfeláldozóan vetődött valaki a franciák útjába, illetve a jól mozgó társak mögött Bíró Blanka gyakorlatilag minden lövésen rajta volt. Az első két gólunkat a kezdőbe ezúttal visszakerülő Schatzl Nadine szerezte, 3-0-lal nyitottunk, a tizedik percben pedig Lukács Viktória góljával már 6-1-re vezettünk.

Várható volt, hogy ebben a ritmusban nem lehet végigjátszani hatvan percet, de kulcsfontosságúnak érezhettük, hogy a kidolgozott előnyt huzamosabb ideig meg tudjuk-e őrizni. 6-8-nál kettőre zárkózott a tíz világbajnokkal felálló Metz, de nem törte meg a lendületünket, rendeztük a sorokat, és elsősorban Pásztor Noémi extra beálló-játékával ismét ötre növeltük az előnyt.

Amit rég vártunk már, hogy egyszerre több kimagasló teljesítmény is legyen a csapatban, az most ült, Schatzl Nadine, Bíró Blanka, Szekeres Klára és Pásztor Noémi is magasan átlag felett kézilabdázott, de rajtuk kívül is mindenki hozzátette a maga részét. A szünetre négy gólt tudtunk megőrizni a fórból, de a második félidőt emberhátrányban indítottuk, ráadásul a franciák egészen más ritmusban jöttek ki a pályára, mint ahogyan elhagyták azt.

Sokkal gyorsabban támadtak, és könnyebben is kerültek helyzetbe, mint a harmincadik percig, de tartottuk velük a lépést, és például Bíró Blanka hetes-védését is kihasználva a negyvenedik percen is plusz ötnél jutottunk túl. Azzal ugyanakkor számolhattunk, hogy a hazai tréner, Emmanuel Mayonnade több játékossal számolhat, illetve, hogy a Metz nem adja majd fel a küzdelmet.

Átállt például nyitott védekezésre, s ezzel picit meg is zavarta a mieinket, Elek Gábornak 19-21-nél kellett időt kérnie, a 48. percben. Fogytán volt az erőnk, a hazaiak pedig ezt főképp a hatalmas termetű beállójuk, Astride N’Gouan megjátszásával próbálták kihasználni – megesett, hogy egy támadáson belül négyszer pattintották vagy ejtették a kezébe a labdát. Küzdöttünk, harcoltunk, de 21 lőtt gólnál nagyon leragadtunk, még hetesből sem sikerült bevennünk Kapitanovic kapuját, az 52. percben pedig egyre zárkózott a Metz. A következő gólunkat egyenlő állásnál szereztük, ami azt is jelentette, hogy a franciák utolértek bennünket, meg azt is, hogy végre betaláltunk.

Elképesztően izgalmas volt a végjáték, és néhány órával korábban talán már ennyit is elfogadtunk volna, de itt esély kínálkozott a pontszerzésre. Kettő és fél perccel a vége előtt utoljára kért időt Mayonnade, 23-22-re vezettünk.

Szinte hihetetlen, de a hatvanadik percben a mérkőzés során először átvette a vezetést a Metz - itt sem volt még azonban vége a mérkőzésnek. Támadhattunk az egyenlítésért, és Lukács Viktória okosan a hálóba pattintott. Az utolsó metzi rohanást lépéshibáért elvették a játékvezetők, vagyis 24-24-nél ért véget a mérkőzés. Bravúrpontot szereztünk, még akkor is, ha ebben a mérkőzésben a győzelem is benne volt - erre a fantasztikus teljesítményre lehet alapozni!

METZ HANDBALL (francia) - FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 24-24 (10–14)
METZ: KAPITANOVIC – Luciano 2, Sajka, ZAADI 6 (2), N’Gouan 2, Kanor, Houette 3
Csere: BURGAARD 3, Perederij 3, NOCANDY 3, Flippes 2, Maubon
Edző: Emmanuel Mayonnade
FTC: BÍRÓ B. – LUKÁCS V. 5, HÁFRA N. 5, Snelder 1, Csiszár-Szekeres, Kovacsics 1, SCHATZL NADINE 7
Csere: Klujber 3 (1), Debreczeni-Klivinyi, Pásztor N. 2, Christensen
Edző: Elek Gábor
Metz, 4200 néző. V: Ilieva, Karbeszka (északmacedónók)
Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–3. 10. p.: 1–6. 14. p.: 3–8. 18. p.: 6–8. 25. p.: 7–12. 39. p.: 13–18. 43. p.: 16–21. 55. p.: 21–21. 58. p.: 22–23. 59. p.: 24–23
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Emmanuel Mayonnade: – A keddi, szintén döntetlennel végződő bajnokinkhoz hasonló volt ez a meccsünk is. Ternészetesen nyerni szerettünk volna, de végül azért kellett küzdenünk, hogy elkerüljük a vereséget.
Elek Gábor: – Nagyon büszke vagyok a csapatra, fantasztikusan védekezett. Illetve azért is, mert nagyon nehéz csoportból jutottunk tovább, három nagyszerű csapat ellen küzdöttünk. Ez a mostani meccs jót tett a lelkünknek, kellett már, de sajnálom is, mert közel voltunk a győzelemhez. A végén tálcán kínáltuk fel a pontszerzés lehetőségét a Metznek.

Cikkajánló

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

Könnyed kezdés, óriási különbséggel vertük a briteket

Fölényes győzelemmel kezdte az olimpiai selejtezőt a magyar női kézilabda-válogatott Debrecenben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin