2019. december 8.
Felemelt fejjel játszva győztük le Argentínát
A magyar női kézilabda-válogatott behúzta a kötelezőt és a címvédő franciák ellen zárhatja a világbajnokságot.

A pénteki, drámai körülmények között elveszített meccs, valamint az ezzel együtt elszalasztott továbbjutás után a magyar női kézilabda-válogatott számára maradt a 13-16. közötti helyek elosztására szánt Elnök-kupa, valamint a számolgatás. Előbbi jelentősége gyakorlatilag csak az önbecsülés, utóbbié viszont az olimpiai selejtező esélyének megőrzése volt – a tavalyi Európa-bajnoki hetedik helyünk még a selejtezőtornára teleportálhat minket, ha a holland, orosz, svéd, román, norvég ötösből legalább négy az első hétben zár a mostani világbajnokságon.

A 13. helyért vívott minitorna elődöntőjében Argentína ellen lépett pályára a magyar válogatott, amely Pásztor Noémit és Kiss Nikolettet is becserélte Faluvégi Dorottya, valamint Kovács Anna helyére. Ha nem is nagy lendülettel és elszántsággal, de koncentráltan nyitottak a mieink, gyorsan magabiztos előnyt építettek. A három-négygólos vezetést a játékrész derekáig csak őrizgettük, ezt követően azonban tovább erősítettük: a félidő hajrájában nyolc volt már a két csapat között, ezzel pedig gyakorlatilag a meccs is eldőlt.

A fordulás után a biztos vezetés tudatában kissé visszavett a válogatottunk, egy alkalommal négy gólra is zárkózott az argentin csapat, de a győzelmünk nem forgott veszélyben, mert amikor kellett, valaki mindig hozzá tudott tenni. Kovacsics Anikó, Márton Gréta, Háfra Noémi és Klujber Katrin is eredményesen kézilabdázott, a mérkőzés utolsó periódusában a felnőtt világversenyen most debütáló Pásztor Noémi is megszerezte az első gólját, az együttes pedig végül 34-26-ra győzött. Vagyis, megtette, amit meg kellett tennie, ha keserű szájízzel és óriási csalódottsággal is, de legyőzte Argentínát. Így hétfőn a világbajnoki címvédő Franciaország ellen zárhatja a tornát, a tét a tizenharmadik hely lesz.

ELNÖK-KUPA, 13–16. HELYÉRT

MAGYARORSZÁG–ARGENTÍNA 34–26 (19–12)

Kumamoto, Park Dome, 3726 néző. Vezette: Christiansen, Hansen (dánok)

MAGYARORSZÁG: Triffa – Lukács V. 2, Tomori 1, Tóth G., Szabó L., HÁFRA N. 6, MÁRTON 6. Csere: Bíró B., Kiss É. (kapusok), KOVACSICS 7, Klujber 5 (1), Vámos P. 1, Pásztor N. 1, KISS N. 5. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen

ARGENTÍNA: Carratu – A. García, Mendoza 2, Mena 1, Gandulfo, Bolling 2, KARSTEN 9 (4). Csere: Sans, Gavilan 1, Campigli 2, CAVO 5, Bonazzola 2, Crivelli, Pizzo, Casasola 2. Szövetségi kapitány: Eduardo Gallerdo

Az eredmény alakulása. 3. p.: 3–0. 7. p.: 5–3. 12. p.: 9–7. 17. p.: 12–8. 20. p.: 12–10. 24. p.: 15–10. 35. p.: 20–16. 40. p.: 23–19. 48. p.: 28–20. 52. p.: 28–23.

Kiállítások: 6, ill. 0 perc

Hétméteresek: 2/1, ill. 6/4

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin