2020. január 17.
Újra itthon játszik női kézilabdacsapatunk
Négy idegenbeli mérkőzést követően az új évben először lép pályára a Ferencváros az Elek Gyula Arénában.

A naptári évet tekintve legutóbb tavaly játszott hazai pályán tétmérkőzést a Ferencváros női kézilabdacsapata, s bár azóta (december 29.) három hét se telt még el, négy idegenbeli bajnokin így is túl van már a gárda. Szombaton azonban ismét megnyílnak az Elek Gyula Aréna kapui, hiszen 18 órakor az újonc Szombathelyt fogadják a lányok. Sőt, ha egy egész kicsit távolabb tekintünk, akkor hozzátehetjük, hogy hét nap leforgása alatt szurkolóink háromszor is hazai pályán szoríthatnak az együttesért, az SZKKA után az Érd, majd a CSM Bucuresti ellen.

Maradva egyelőre a szombathelyieknél – a vasi klub az elmúlt nyáron került fel az NB I-be, keretét pedig több rutinos, külföldi kézilabdázóval erősítette meg. A három legeredményesebb játékosa egyaránt bőven harminc év feletti, Biljana Bandelier (65 gól) 34 éves múlt a napokban, Liliia Gorilska (41 gól) 32 lesz február végén, míg Dijana Jovetic (39 gól) a 36.-at tölti. A kapuban még mindig extra teljesítményre képes, s ugyancsak a 36 felé közeledő Katarina Tomasevic neve ismerősen csenghet minden fradistának, hiszen „Kacsa” klubunkkal magyar bajnok is lett 2015-ben. A Szombathely az említett játékosok vezérletével a tizenegyedik helyen áll, három győzelemmel és egy döntetlennel szerzett eddig pontot. A mieink szerdai teljesítményét látva bízhatunk abban, hogy a Népligetben nem gyarapítják pontjaikat a szombathelyiek, elvégre Háfra Noémiék Kisvárdán magabiztosan és meggyőző játékkal győztek tíz góllal.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a mérkőzés előtt és után, valamint a szünetben ezúttal is megvásárolhatóak lesznek a helyszínen az FTC Handball kollekció termékei. Sőt, akcióval is készülünk: minimum két termék együttes megvásárlása esetén ajándékba adunk egy 2020-as naptárt. A kollekció egyes termékeiről ITT talál fényképeket, a naptárunkból pedig ITT mutattunk ízelítőt.

A Fradi – Szombathely meccsre szóló belépők megvásárolhatóak online, illetve a meccs napján a helyszínen is.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
13. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Szombathelyi KKA
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2020. január 18., 18:00
Játékvezetők: Kovács-Sebők Stefánia és Réti Rebeka
Jegyár: 1500-2000 Ft.

Online jegyvásárlás!

Cikkajánló

Kapaszkodtunk a fordulás után, de a csoda elmaradt

Nagyon rossz első félidő után a másodikban felcsillant a remény a fordításra, de a végére nem maradt erő.

Egy kis plusz kellene még az első meccshez képest

Egyetlen gól női kézilabdacsapatunk hátránya a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágó előtt.

Ezúttal nem volt kérdéses a Budaörs elleni siker

Tanult őszi hibájából női kézilabdacsapatunk, koncentráltan játszott és otthon tartotta a két pontot.

Ősszel megtapasztaltuk: figyelni kell a Budaörsre

Már csak hat mérkőzés van hátra a női kézilabda NB I-ből – a 21. fordulóban a Budaörsöt fogadja női csapatunk.

Lekics: „Egy gól? Még teljesen nyitott a párharc”

Az FTC hét gólt szerző kézise szerint kiválóan játszottak, de a dánok kulcsjátékosát el kell kapni - VIDEÓ

Gigászi csata végén minimális hátrányba kerültünk

Óriásit küzdött női kézilabdacsapatunk az Esbjerg ellen, s bár egygólos hátrányba került, nem dőlt el semmi.

„Nincs nyári szabadságunk. És? Ezért dolgoztunk!”

Női kéziseink megszerezték az olimpiai kvótát, sőt, FTC-játékosok egymás ellen játszanak Párizsban – VIDEÓ

Telt ház előtt jöhet a BL-negyeddöntő

Kézilabdacsapatunk az idény során harmadszor találkozik az Esbjerggel, amely ellen tavaly elődöntőt vívott.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin