2019. január 28.
Az alapítványról
Az Albert Alapítvány története.

Az Albert Flórián Labdarúgó Utánpótlás- és Gólkirály-alapítványt két magánszemély alapította 2010-ben. Az alapítványnak 2011 októberéig maga a névadó, Albert Flórián volt az elnöke. A Császár halála után, 2012. június 12-től, Sipos Jenő személyében új elnökkel és kibővített célokkal láttunk munkához. Az új célkitűzéseknek köszönhetően az alapítvány neve szintén megváltozott - Albert Flórián Labdarúgó Utánpótlás- és Sportalapítvány lett.

Az eddigi utolsó személyi változás 2013 májusában történt, miután Sipos Jenő - kuratóriumi tagságának fenntartásával - az elnöki megbízatásról lemondott, az alapítók Kubatov Gábort jelölték ki az elnöki tisztségre, aki jelenleg is betölti ezt a pozíciót.

Az indulás óta több olyan projekt is elindult, amelyekből azóta hagyomány lett. Ilyen például a Fradi Családi nap, amit minden évben megrendezünk, illetve az Albert Flórián emléktorna-sorozat.Elindítottunk egy iskolai akciót is, melynek keretében a diákokat a rendszeres sportolással, ennek előnyeivel, élményeivel ismertetjük meg, ebből nőtte ki magát a Fradi Suli Program.

Nagyon fontosak továbbá azok a díjak, amelyeket minden évben átadunk. Az első kitüntetettek már 2013-ban átvehették az Albert-díjat: ezt utánpótlás-labdarúgóink közül a legjobb, illetve a legtöbb gólt elérő játékos kapta meg, de életműdíjat kapott a legeredményesebb nevelőedzőnk is.

A díjak mellett több sportoló részesül alapítványi támogatásban, azokat a sportolókat támogatjuk egész évben, akik eredményeikkel, hozzáállásukkal és szorgalmukkal méltóképpen képviselték a Ferencvárosi Torna Clubot. Közöttük vannak, akik kiemelt támogatásban részesülnek, de nem csak ők kapnak hozzájárulást a sportkarrierjükhöz.

A kiemelt, szakosztályi versenyzők támogatása mellett több tehetséges labdarúgót sikerült már felkarolnunk, akiket az ország különböző pontjain találtunk meg.

Névadónk hírnevének megőrzése, ezen keresztül a magyar labdarúgó-kultúra és a sportemlékek ápolása szintén fontos feladatunk. Az ország több pontjára, sőt, már a határokon túlra is többször eljutott az Albert Flórián emlékkiállítás.

További információk az Albert Alapítványról honlapunkon, a www.albertalapitvany.hu oldalon érhetőek el!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin