Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra legyőzte a Kecskemétet az OTP Bank Liga 1. fordulójának szerda este pótolt mérkőzésén a Groupama Arénában, ezzel egy meccsel kevesebbet játszva is átvette a vezetést a bajnokságban. A találkozó után vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics sajtótájékoztatón értékelt.
- A szögletrúgás az egyik igen fontos eleme a játéknak, emlékszem, játékoskoromban is sok meccset döntött el egy-egy rögzített szituáció. A Kecskemét is próbált helyet találni a tizenhatosunkon belül, ám ez egy nagyon jó csapatmunka volt a pályán. A szurkolókkal együtt remek munkát végeztünk szerda este. Nagyon örülök, hogy sikerült betalálnunk, hiszen sok nehézségünk van. Ez nem kifogás, de háromnaponta mérkőzéseket játszunk, nyilván problémát jelent maga a rotáció is, ezért védenem kell a játékosaimat a sérüléstől. Ez ma jó munka volt. A második félidőben egyetlen szögletet, lövést sem tudott végrehajtani az ellenfél, kontrollálni tudtuk a mérkőzést. Talán az első félidőben voltak problémáink az olyan helyzetekben, amikor nem volt nálunk a labda, de a 22. perctől maximálisan kontrolláltuk a mérkőzést. Egy ilyen erőltetett menetben két célunk lehet: győzni és a csapatszellemet fenntartani – mondta el a tréner.
A vezetőedző kérdésre válaszolva Sigér Dávidról és Varga Barnabásról is beszélt.
- Sigér Dávid egy igazi vezér a pályán, gyakorlatilag a meghosszabbított jobbkezem. Teljes mértékben rendet tart, nagyon jó összhangot tart a csapatrészek között – szeretem az ilyen karaktereket a pályán. Ami pedig Varga Barnabást illeti, egy remek srác, igazi profi csatár, de játszott két mérkőzést a válogatottban, visszajött, pályára lépett a Konferencia Ligában és a bajnokságban is. Nem vagyok bolond, nem kockáztathatom meg, hogy egy ilyen fontos játékosom megsérüljön. Adtam neki egy kis pihenőt, mert szükségünk van rá a pályán. Hogyha hat mérkőzést ugyanazzal a kezdővel játszanék le, az egy öngyilkos küldetés lenne.
Együttesünk legközelebb szeptember 30-án, szombaton lép pályára a bajnokságban, akkor az MTK Budapest vendégei leszünk.
Harmincötszörös bajnok férfi focicsapatunk május 19-én, vasárnap az Újpest ellen lép pályára az NB I-ben.
Hajnal Tamás szerint Leandro megérdemli a lehetőséget, hogy egy derbin irányítsa a Fradit – INTERJÚ
Labdarúgócsapatunk tagjai bizonyították, a kamerák és a fényképezőgépek előtt is megállják a helyüket.
Május 19-én, vasárnap 17.15 és 20.15 között csodálhatják meg országjáró járművünket.
Szezonzáró bajnokinkon ezúttal Szurkolók Napját tartunk.
Jöjjön és próbálja ki az új Fradi sört, mely a derbi napján debütál a Fradi Kamionnál és a Fradi Shopban!
Dejan Sztankovics a Szpartak Moszkva edzője lesz a jövőben. Az FTC felkészült a helyzetre.
Bánki József a „Taps, szénsav, Ferencváros” című könyvét dedikálja az Újpest elleni mérkőzésünk előtt.