2019. augusztus 6.
Sigér-góllal értékes döntetlent harcoltunk ki Zágrábban
A Dinamo már a 7. percben előnybe került, de csapatunk átvette az irányítást, és Sigér góljával egyenlített.

Harmincszoros bajnok labdarúgócsapatunk a Ludogorec és a Valletta búcsúztatása után a horvát Dinamo Zagrebbel nézett szembe a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első, idegenbeli találkozóján.

Első félidő

A harmadik percben Dibusznak kellett hatalmasat védenie Olmo életerős, távoli lökete után. Ezután Petkovic is próbálkozott, a lefelé csapódó labda nem találta el a kaput.

A 7. percben Olmo tört be a tizenhatosunkra, nem tudtuk megállítani, majd egy jól helyezett lövéssel előnyhöz juttatta ellenfelünket (1-0).

Az első helyzetünk Zubkov nevéhez fűződött: ukrán játékosunknak Skvarka készítette le a tizenhatoson belülről a labdát, de a lövés megpattant egy védőn, és nem sokkal, de mellé vágódott. A szöglet ezután már nem sikerült veszélyesre.

A 21. percben Sigérhez került a labda, vezette maga előtt, majd lőtt, de a kapus ölében kötött ki a labda. Nem sokkal később Tokmac harcolt ki szabadrúgást veszélyes helyről, a tizenhatos jobb sarkáról, de Zubkov beívelését kifejelték. Ezután Tokmac cselezgetett a szélen, a levágódó beadást Lovrencsics lőtte rá, de nem alakult ki helyzet.

Skvarka is lőhetett egy szabadrúgást, a kapus kiejtette a kezéből labdát, végül a bíró állította meg a játékot, kifele jöhettek a horvátok. A félidő hajrájában még Hajrovic is megpróbálta, de Dvali kifejelte a löketét. Egy percen belül ismételhetett, Dibusznak kellett nagy bravúrral leérnie a bal alsóra, majd a szöglet utáni fejes szerencsére csak kívülről súrolta a hálót.

Második félidő

Az 51. percben máris helyzetbe kerültünk Zubkov révén, de a lövés levágódott egy védőről. Tokmac is nagy lendülettel vitte a labdát, sokáig nem tudták megállítani, de aztán blokkolták a lövését.

Újabb zöld-fehér lehetőség jött az 56. percben: Skvarka a tizenhatos előterében lévő Haratinnak készített le, de csak szöglet lett belőle.

A 60. percben Zubkov passza után Tokmac lőtt, a Dinamo kapusa nagy bravúrral védett, Sigér azonban a kipattanót a kapuba fejelte, csak a gólvonalon túlról sikerült kirúgniuk a labdát a hazaiaknak (1-1)!

Öt perccel az egyenlítőgólunkat követően nem értette meg egymást a védelmünk, Hajrovic közelről bombázhatott, de szerencsére csak a felső lécet találta el.

Ezután Olmo tornáztatta meg Dibuszt, kapusunk nagyot vetődve hárított. A 71. percben Zubkov ment el három ember mellett is a tizenhatos vonalánál, de a kapus kezébe lőtt.

A 81. perc elején Olmo lövése először kipattant Dibuszról, ketten is álltak ott a horvátok közül, de végül sikerült tisztázni.

Csapatunk így hiába került hátrányba már a 7. percben, az első negyedóra után átvette az irányítást, Sigér találatának köszönhetően egyenlített, így értékes döntetlent harcolt ki Zágrábban.

Bajnokok Ligája, harmadik selejtezőkör, 1. mérkőzés
Dinamo Zagreb: Livakovic – Stojanovic, Leskovic, Peric, Leovac – Gojak (Moro, 69.), Ademi, Olmo – Hajrovic (Majer, 69.), Petkovic (Gavranovic, 76.), Orsic
FTC: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister – Sigér, Haratin – Zubkov, Skvarka (Ihnatenko, 89.), Tokmac (Civic, 83.) – Sihnevich (Lanzafame, 78.)
Sárga lap: Sigér (4.), Haratin (29.), Skvarka (37.), Sihnevich (53.), Leskovic (53.)
G.: Olmo (7.), illetve Sigér (60.)

Cikkajánló

Rebrov: „Van egy kis előnyünk, jöhet a második félidő”

Így értékelte ukrán vezetőedzőnk a Dinamo Zagreb-FTC Bajnokok Ligája-mérkőzést.

Ki volt a szezon legjobb Fradi-futballistája?

Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.

Válogatott napok: íme, az FTC-játékosok programja

Vb-selejtezők és felkészülési mérkőzések is várnak futballistáinkra.

„Fontos volt, hogy tiszta fejjel menjek az Eb-re”

Varga Barnabás azt is elmondta, miben fejlődött a legtöbbet, mióta a Fradihoz igazolt – VIDEÓ!

Továbbra is a Fradiban a gólkirály

Szerződést hosszabbítottunk magyar válogatott támadónkkal, Varga Barnabással.

Abu Fani az FTC és az NB I legértékesebb játékosa

A Transfermarkt szerint Mohammed Abu Fani értéke az ötszörösére nőtt, amióta a Fradihoz igazolt.

Fantasztikus show-val ünnepeltük a 35. bajnoki címet

Aki ott volt, soha nem felejti mekkora partival zártuk le a 2023-2024-es sikeres bajnoki idényt – VIDEÓ!

Magyarok a pályán

Labdarúgócsapatunk magyar játékosai idén is sokat tettek a közösbe.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin