2019. február 26.
Gorriaran csodagólt lőtt, továbbjutottunk
Továbbjutottunk a Kisvárda ellen a legjobb nyolc közé a Magyar Kupában.

I. félidő

Az első mérkőzést 2-0-ra megnyertük hazai pályán, így magabiztos helyzetből várhattuk a visszavágót. Így is kidolgoztunk több helyzetet, de a szerencse sokáig elkerült minket.

Egészen a 33. percig, amikor Fernando Gorriaran meglátta, hogy a hazaiak kapusa, Mihai Minca egy kicsit kint áll a kapujából, a felezővonal környékéről kapura ívelt, és óriási gólt lőtt (0-1)! A szünet előtt azonban sérülés miatt le kellett cserélni, helyére Szerető Krisztofer állt be, akinek ez volt az első tétmeccse együttesünkben.

II. félidő

A második játékrész elején főleg Böde és Bőle volt aktív, mindketten bemutattak egy-egy szép szólót. A 67. percben Ilic találta el közelről Heister kezét, védőnk sárga lapot, ellenfelünk tizenegyest kapott, amit Grozav váltott gólra, ezzel egyenlített a Kisvárda (1-1).

Ellenfelünk folyamatosan rúgdosta Bőlét, aki ezt megelégelte és visszarúgott, így kiállították. A hátralévő időben az eredmény nem változott, 3-1-es összesítéssel jutottunk a legjobb nyolc közé.

Rebrov nyilatkozatáért kattintson IDE, Gorriaranéért IDE!

MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Kisvárda-FTC 1-1 (1-0)
Kisvárda:
Minca - Melnyik, Theodoros, Ene, Pico (Karasiuk, 42.) - Protic, Lucas - Sassá (Seco, 72.), Tsoukalas, Ilic - Horváth Z. (Grozav, 56.)
FTC:
Dibusz - Lovrencsics, Blazic (Dvali, 63.), Botka, Heister - Haratin (Sigér, 53.), Leandro - Gorriaran (Szerető, 40.), Lanzafame, Bőle - Böde
Gól: Grozav (67. - 11-esből), ill. Gorriaran (33.)
Kiállítva: Bőle (88.)
Összesítésben: 1-3.

Cikkajánló

Ki volt a szezon legjobb Fradi-futballistája?

Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.

Válogatott napok: íme, az FTC-játékosok programja

Vb-selejtezők és felkészülési mérkőzések is várnak futballistáinkra.

„Fontos volt, hogy tiszta fejjel menjek az Eb-re”

Varga Barnabás azt is elmondta, miben fejlődött a legtöbbet, mióta a Fradihoz igazolt – VIDEÓ!

Továbbra is a Fradiban a gólkirály

Szerződést hosszabbítottunk magyar válogatott támadónkkal, Varga Barnabással.

Abu Fani az FTC és az NB I legértékesebb játékosa

A Transfermarkt szerint Mohammed Abu Fani értéke az ötszörösére nőtt, amióta a Fradihoz igazolt.

Fantasztikus show-val ünnepeltük a 35. bajnoki címet

Aki ott volt, soha nem felejti mekkora partival zártuk le a 2023-2024-es sikeres bajnoki idényt – VIDEÓ!

Magyarok a pályán

Labdarúgócsapatunk magyar játékosai idén is sokat tettek a közösbe.

Varga Barnabás, a mesterlövész

Labdarúgócsapatunk támadója első ferencvárosi idényében gólkirály lett az NB I-ben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin