2020. január 20.
Hajnal: Somália ezen a téren ad majd sokat a csapatnak
Sportmenedzserünk Vécsei Bálint, Gastón Lodico, Somália és Szánthó Regő érkezéséről is beszél a Fradi TV-ben.

Hajnal Tamás a Fradi TV következő adásában részletesen is elemzi labdarúgócsapatunk új igazolásait. Az interjúból most két rövidebb részletet közlünk, a teljes adás január 21-én, kedden 21.30-tól látható majd az M4 Sporton.

- Azt szeretnénk, hogy olyan szerepet tudjon betölteni, olyan elemet hozzon a játékunkba, ami nem volt

– nyilatkozta az első érkező, Vécsei Bálint kapcsán az FTC sportmenedzsere.

– Főként a középpályán, az átmenetekben, a box-to-box jellegű játékban, hiszen a lendületével föl tud érni a kapu elé is, de egy olyan egyensúlyt is képes adni a csapatnak, ami növeli a variációs lehetőségeinket.

Hajnal a visszatérő Somália megszerzésének fontosságáról is nyilatkozik.

- Érettebb, rutinosabb lett. A fő erényei, azaz az atletikussága, a dinamikája, a munkabíróképessége, ami nagy segítségünkre lehet, és ahol sokat hozzá fog tudni tenni az együttes teljesítményéhez. Nem beszélve arról, hogy egy nagyon pozitív személyiség, aki az öltözőben is fontos szerepet tud betölteni.

A teljes interjú január 21-én, kedden 21.30-tól látható az M4 Sporton.

Edzőtáborértékelő Rebrov-interjúért IDE KATTINTSON!

Cikkajánló

Rebrov: „Nincsenek sztárok, itt keményen kell dolgozni”

Sergei Rebrov az edzőtáborról, az új igazolásokról és a következő feladatokról is beszélt interjúnkban.

Mennyire ismered a csapattársad? Most kiderül!

A FradiMédia egyik legjobb hangulatú videójában Sigér Dávid és Botka Endre versengett egymással.

Somália ferencvárosi tervei a Fradi TV-ben!

Hajnal Tamás az új igazolásokról, hokisaink csodás kupasikere és Év Sportolója Gála a legújabb Fradi TV-ben!

„A 90 perces terheléstől még erősebbek leszünk”

Ihor Haratin beszélt a spanyolországi edzőtábor hajrájáról.

„A Ferencváros jelent számomra mindent”

Ma ünnepli ötvenkettedik születésnapját Lipcsei Péter, labdarúgóklubunk legendája.

Mezőkövesden a Fradi-minibusz

Drukkereink a Mezőkövesd elleni mérkőzés idején is beszerezhetik kedvenc Fradi-terméküket.

Dibusz bizonyított a kapitánynak

Labdarúgócsapatunk kapusa, Dibusz Dénes értékelte a válogatott Koszovó ellen 2-0-ra megnyert meccsét - VIDEÓ!

Szevikjan gólt lőtt, Ben Romdhane kezdett

Örmény játékosunk Csehország ellen volt eredményes, míg tunéziai középpályásunk Új-Zéland ellen játszott.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin