2019. augusztus 22.
Lovrencsics: „Otthon még többet próbálkozunk!”
Csapatkapitányunk szerint türelmesebb játékkal lehet feltörni a litvánok masszív védelmét a hazai visszavágón.

Mint arról ITT beszámoltunk, labdarúgócsapatunk gól nélküli döntetlent játszott a litván bajnok Suduva vendégeként az Európa Liga playoffkörének első mérkőzésén. A találkozó után csapatkapitányunk, Lovrencsics Gergő értékelt.

„Nehéz meccs volt – kezdte értékelését Lovrencsics Gergő. - Ahogy láthattuk és tapasztaltuk, nagyon magas csapatról beszélünk. Az erényük az volt, hogy állandóan felívelgették a labdákat a két erős, magas csatárra és azokból kezdeményeztek. Az első öt percben volt két veszélyesebb helyzetük, amelyeket átvészeltünk. Utána játszottunk, folyamatosan járattuk a labdát. Ugyanakkor nagyon nehéz megbontani ezt az ötvédős rendszert, sőt a végén már kilencen is védekeztek. A második félidő közepétől már a támadóik is a saját térfelükön voltak. Mennünk kell tovább, van még egy felvonás” – tette hozzá védőnk, aki azt is elmondta, hogy a játék mely területein kell változtatni a jövő csütörtöki visszavágón.

„Sok helyzetünk volt, de nem találtunk be. Tanulnunk kell ezekből a szituációkból.  Ezek miatt érthetően maradt hiányérzet bennünk, hiszen korábban azt beszéltük, hogy fejezzük be a támadásokat, ezáltal is meggátolva a kontratámadásaikat. Volt, hogy centiméterekkel ment mellé a labda. Hazai pályán még többször kell próbálkoznunk és biztos, hogy egy kísérlet bemegy majd. Türelmesebbnek kell lennünk, de biztos vagyok benne, hogy Sergei Rebrov olyan taktikával küld pályára minket a hazai visszavágón, amellyel nyerhetünk. Hátul pedig ugyanilyen stabilan kell védekeznünk” – zárta gondolatait Lovrencsics Gergő.

Ha kíváncsi arra, hogy mit mondott vezetőedzőnk, Sergei Rebrov a meccs végén, akkor ITT elolvashatja.

A Ferencváros-Suduva mérkőzést augusztus 29-én, csütörtökön, 20 órakor rendezik a Groupama Arénában. A jegyinformációkért kattintson IDE.

Cikkajánló

„A Ferencváros jelent számomra mindent”

Ma ünnepli ötvenkettedik születésnapját Lipcsei Péter, labdarúgóklubunk legendája.

Mezőkövesden a Fradi-minibusz

Drukkereink a Mezőkövesd elleni mérkőzés idején is beszerezhetik kedvenc Fradi-terméküket.

Dibusz bizonyított a kapitánynak

Labdarúgócsapatunk kapusa, Dibusz Dénes értékelte a válogatott Koszovó ellen 2-0-ra megnyert meccsét - VIDEÓ!

Szevikjan gólt lőtt, Ben Romdhane kezdett

Örmény játékosunk Csehország ellen volt eredményes, míg tunéziai középpályásunk Új-Zéland ellen játszott.

Dibusszal és Vargával győzte le Koszovót a válogatott

Dibusz Dénes kezdőként, Varga Barnabás csereként játszott a Puskás Arénában 2-0-ra megnyert meccsen.

Köszönünk mindent, Toki!

Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa, három UEL- és egy BL-csoportkör után Tokmac Nguen távozik az FTC-től.

„Dénes a legkiválóbb magyar csapat kapusa”

Marco Rossi a Koszovó elleni mérkőzés előtt beszélt várakozásairól és Dibusz Dénesről is.

Mezőkövesd-FTC: elindult a jegyértékesítés!

Március 31-én, vasárnap 18.00-tól lépünk pályára a Mezőkövesd vendégeként a bajnokság 26. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin