2020. május 26.
Sergei Rebrov: „Győzni szeretnénk!”
Vezetőedzőnk tudja, hogy a derbi az év egyik legjobban várt meccse.

Mint ismert, magyar bajnoki címvédő és listavezető férfi labdarúgócsapatunk szombaton a DVSC 2-1-es legyőzésével kezdte meg az NB I újraindulását követő tétmérkőzések sorát. Vezetőedzőnket, Sergei Rebrovot az Újpest elleni szerdai folytatás előtt a debreceniek legyőzéséről is kérdeztük.

- A szombati volt az első tétmérkőzésünk március közepe óta, ezért nem volt egyszerű újra játszani. Nem volt könnyű dolgunk, de a lényeg, hogy sikerült győznünk. A DVSC elleni meccsen az eredmény volt a legfontosabb, az, hogy újabb három ponttal tudtuk növelni az előnyünket - mondta Sergei Rebrov. - Néha hibáztunk és maradtak ki gólhelyzetek is, de ne feledjük, hogy a körülmények is speciálisak voltak, hiszen a szurkolóink nélkül kellett pályára lépnünk.

Sergei Rebrov Fradi-edzőként az ötödik Újpest elleni összecsapására készül.

- A derbi a szurkolóink számára kiemelt mérkőzés, tudom, hogy minden évben az Újpest elleni meccseket várják a legjobban. Sajnálom, hogy ezúttal nem kísérhetnek el minket a drukkereink, hiszen miattuk is emlékezetesek ezek az összecsapások, az ő támogatásuk nagyon sokat jelent a csapatnak - folytatta vezetőedzőnk. - Ettől függetlenül győzni szeretnénk, nagyon fontos volna újabb pontokat szereznünk!

 

Labdarúgó NB I, 20. forduló (pótlás)

Újpest–FTC

2020. május 27., szerda 20.00

Helyszín: Budapest, Szusza Ferenc Stadion

Jegyek: zárt kapus mérkőzés

Cikkajánló

Folytatjuk az akciót! Légy ott te is!

Óriási siker a „Töltsük meg a lelátót!” akció, betelt mind az 5 ezer hely. Újranyílik a fradi.whumm.hu!

Szavazza meg a Fradi történetének legjobb légiósát!

Kuznyecov, Kuntic, Lamah, Blazic vagy más? Most megszavazhatja az FTC történetének legjobb külföldijét.

11-1 az Újpest ellen; a 28. bajnoki címünk

A Hét Meccsei között ezúttal az Újpest kiütése, egy Honvéd elleni siker és a 28. bajnoki cím.

Gyereknapi akciós hét a Fradi Shopban!

Közeledik a gyereknap, ennek alkalmából ezúttal a legkisebbeknek szól a heti akciónk.

Gyerekszáj: kérdezz válogatott focistáinktól és nyerj!

Küldd el kérdéseidet videón, mi pedig feltesszük azokat Dibusz Dénesnek és Botka Endrének!

Ötven bajnoki óta veretlenül a Groupama Arénában!

Férfi labdarúgócsapatunk szombaton tovább írta a hazai veretlenség tavaly megdöntött rekordját.

Győztes újraindítás - Sigér bombái döntöttek!

Labdarúgócsapatunk megnyerte az újrakezdés utáni első meccsét, Sigér bombagóljaival, 2-1-re a DVSC ellen.

Gera: „Rebrov munkáját látva biztos vagyok a 31.-ben”

Gera Zoltán meglátogatta pénteki edzésünket, korábbi játékosunkkal és edzőnkkel beszélgettünk.

Dragóner felejthetetlen gólja, Gera parádés cselei

A második Hét Meccsei-cikkünkben Dragóner és Gera egy-egy nagy pillanatára tekintünk vissza.

Dobogjon otthon is a Fradi szív együtt, veletek!

Üzenj szurkolói képpel, vagy videóval a játékosoknak és nyerj dedikált labdát, vagy mezt!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin