Magyar bajnoki címvédő női labdarúgócsapatunk a 4. fordulóban csatlakozott a Simple Női Kupa küzdelmeihez, ahol a Puskás Akadémiát búcsúztatta 3-0-s győzelemmel. A következő körben a DVTK együttesét sorsolták nekünk, szerdán délután hazai pályán fogadtuk a miskolciakat.
Albert Flórián és stábja a Kosztics, Ott, Csigi, Kovács, Fenyvesi, Papp, Hubbard, Csányi, Edwards, Czellér, Kubassova összeállítású csapatot küldte pályára, míg Kokas, Gődér, Diószegi, Nagy, Sztanovics, Kovács L. és Kovács P. csereként vártak a bevetésre.
Jól indítottunk, a 9. percben egy szabadrúgást követően vezetést szerezhettünk volna, de a kapufa ezúttal nem velünk volt. Aztán a 18. percben már nem hibáztunk, új téli igazolásunk, Kovács Eszter megszerezte első gólját a Ferencvárosban, játékosunk Papp szögletét fejelte a hálóba (1-0). A gól feltüzelte a csapatot, nagy nyomást helyeztünk ellenfelünkre, szebbnél szebb helyzeteket dolgoztunk ki. A 35. percben egy szép támadás után Fenyvesi gondolt egyet és lőtt távolról, labdája a kapuban landolt (2-0). A félidő utolsó percében jöhetett volna a harmadik gólunk is, de Kubassova lövését végül hárította a DVTK kapusa, így a félidőre kétgólos vezetéssel mehettünk.
A második játékrész egy kiadós jégesővel és némi csúszással indult, így még az is megnehezítette a csapatok dolgát. A DVTK került először helyzetbe, de Madarász lövése a kapu mellé szállt. Ezt követően érkezett a harmadik gólunk, az 50. percben Papp szögletét Edwards értékesítette (3-0). Mindössze öt perc telt el, amikor ismét Edwards érkezett és lőtte ki a bal alsót (4-0). A folytatás 77. percében Csányi remek egyéni megoldását követte gól (5-0), majd hat perc elteltével ismét Csányi kapott nagyszerű labdát és lőtte meg saját maga második, csapatunk hatodik gólját (6-0). Nem álltunk meg hatnál, a 85. percben egy újabb Papp-szöglet következett, amit Kovács fejelt be a hálóba (7-0), így végül kiütéses győzelmet arattunk.
Csapatunk mérkőzésével egy időben játszott a másik ágon az MTK Budapest a St. Mihály együttese ellen, ahol 5-0-ra győztek a kék-fehérek, így az is eldőlt, hogy a következő fordulóban velük mérkőzünk majd meg a döntőbe jutásért.
Simple Női Kupa, 5. forduló
FTC-Telekom – DVTK 7-0 (2-0)
FTC-Telekom: Kosztics – Ott, Csigi (Kovács P., 82.), Kovács – Fenyvesi, Papp – Hubbard, Csányi, Edwards (Kovács L., 82.), Czellér (Sztanovics, 65.) – Kubassova (Diószegi, 65.)
Vezetőedző: Albert Flórián
Gólszerzők: Kovács (17., 85.), Fenyvesi (34.), Edwards (50., 55.), Csányi (76., 83.)
Fenyvesi Evelinék az edzéseken kívül is aktívan készülnek a bajnoki döntőre – VIDEÓ!
Női labdarúgóink 5-0-s sikert arattak a Simple Női Liga 22. fordulójában.
Női labdarúgóink 2-1-es győzelmet arattak a Simple Női Liga 21. fordulójában.
Női labdarúgócsapatunk 8-0-s győzelmet aratott a Simple Női Liga 20. fordulójában.
Bajnoki címvédő női labdarúgócsapatunk 5-0-s győzelmet aratott a Puskás Akadémia otthonában a 19. fordulóban.
Női labdarúgócsapatunk kiütéses győzelmet aratott a Simple Női Liga 18. fordulójában.
A női labdarúgó-válogatott Törökországban folytatta szereplését az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.
A magyar női labdarúgó-válogatott 1-1-re végzett Azerbajdzsánnal Eb-selejtezőn.