2020. június 25.
A Verrasztó testvérek is körbeússzák Magyarországot
A Fradi klasszisai is indulnak a három csodás magyar tájon rendezendő nyílt vízi úszóversenyen.

A nyáron három magyar tájegységen, három szabadtéri víztípusban rendezik meg az Open Water Tournament elnevezésű nyílt vízi úszóversenyt. A háromállomásos sorozatra várják mindazokat, akik szeretnek úszni és kipróbálná magát a különböző távokon, legyen akár profi vagy amatőr. A kezdeményezés mellé állt a Ferencvárosi Torna Club két klasszisa, az Európa-bajnok testvérpár, Verrasztó Dávid és Verrasztó Evelyn, ráadásul a fűzfői állomáson ők is rajthoz állnak. Csak úgy, mint az FTC szakosztályának hosszútávúszói, többek között Székelyi Dániel és a Gálicz testvérek, Péter és László.

 

A sorozat július 11-én, szombaton a balatonfűzfői öbölben indul, majd augusztus 1-én, szintén szombaton Gyékényesen folytatódik és augusztus 22-én, szombaton Szarvason zárul. Az első két helyszínen az amatőrök a 3, míg a profik a 9 kilométeres távon bizonyíthatnak, a történelmi Magyarország mértani középpontjának számító Szarvason 2pedig 2,5 és 7,5 kilométeren közül választhatnak az indulók.

 

A versenyre ITT lehet jelentkezni.

Cikkajánló

Hat úszónk került be az Eb-keretbe

Három versenyzőnk a medencés, három a nyíltvízi számokban képviselheti az FTC-t a belgrádi kontinensviadalon.

A zárónapra egy váltó-bronz is jutott az ob-n

A 4x200-as férfi gyorsváltónk szállította a hetedik Fradi-érmet az úszók CXXVI. országos bajnokságán.

Egy ezüst és egy bronz az úszó ob harmadik napján

Mihályvári-Farkas Viktória 400 vegyesen lett harmadik, Kutasi Máté 200 mellen ezüstöt szerzett.

Fábián Bettina ezüstérmes 400 gyorson

A Fradi-úszók ezzel négy éremnél járnak a Duna Arénában péntekig zajló országos bajnokságon.

Mihályvári-Farkas Viktória nyert az ob-n

Több úszónk is rajthoz állt a CXXVI. országos bajnokság keddi futamain.

Rekordbajnok úszó, a klubhűség mintaképe

Egerváry Mártánál több bajnoki címet egyetlen női sportoló sem szerzett Fradi-színekben.

Fábián Bettina ezüstérmes a nyíltvízi Világkupán

Úszónk a sorozat nyitóversenyén végzett a második helyen.

Nyári úszótábor a Fradiban – 2024-ben is!

Öt különböző turnusra lehet jelentkezni az FTC nyári úszótáborába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin