2019. augusztus 20.
Hatodik hely nyitásként Mihályvári-Farkas Viktóriától
Mihályvári-Farkas Viktória, az FTC úszója a hatodik helyen végzett 400 méter vegyesen a junior vb-n.

Mihályvári-Farkas Viktória három számban indul a budapesti junior világbajnokság, első számában, a 400 méter vegyesen rögtön az első nap vízbe ugrott. Délelőtt az előfutamában a harmadik helyen, összesítésben az ötödik legjobb idővel, 4:44:76-tal a döntőbe jutott.

A fináléban úszónk 200 méter után a második helyen állt, ám végül a hatodik lett, 4:44.25-ös idővel. Mihályvári-Farkas Viktória az úszás után a könnyeivel küszködve nyilatkozott, jobbat várt magától, de még lesz lehetősége javítani a vb-n, mivel szerdán 800 gyorson, míg szombaton 1500 gyorson is úszik.

Rajta kívül még két versenyzőnk ugrik medencébe a Duna Arénában, Nagy Réka pénteken 200 vegyesen, Török Dominik Márk 400 szombaton vegyesen, vasárnap 200 pillangón.

Cikkajánló

Hat úszónk került be az Eb-keretbe

Három versenyzőnk a medencés, három a nyíltvízi számokban képviselheti az FTC-t a belgrádi kontinensviadalon.

A zárónapra egy váltó-bronz is jutott az ob-n

A 4x200-as férfi gyorsváltónk szállította a hetedik Fradi-érmet az úszók CXXVI. országos bajnokságán.

Egy ezüst és egy bronz az úszó ob harmadik napján

Mihályvári-Farkas Viktória 400 vegyesen lett harmadik, Kutasi Máté 200 mellen ezüstöt szerzett.

Fábián Bettina ezüstérmes 400 gyorson

A Fradi-úszók ezzel négy éremnél járnak a Duna Arénában péntekig zajló országos bajnokságon.

Mihályvári-Farkas Viktória nyert az ob-n

Több úszónk is rajthoz állt a CXXVI. országos bajnokság keddi futamain.

Rekordbajnok úszó, a klubhűség mintaképe

Egerváry Mártánál több bajnoki címet egyetlen női sportoló sem szerzett Fradi-színekben.

Fábián Bettina ezüstérmes a nyíltvízi Világkupán

Úszónk a sorozat nyitóversenyén végzett a második helyen.

Nyári úszótábor a Fradiban – 2024-ben is!

Öt különböző turnusra lehet jelentkezni az FTC nyári úszótáborába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin