2019. január 20.
Hosszú Katinkát is legyőzte
Szilágyi Liliána visszatért korábbi nagy sikere helyszínére, ahol még Hosszú Katinkát is legyőzte – INTERJÚ!

Mint arról ITT beszámoltunk, újonnan szerződtetett úszónk, Szilágyi Liliána első versenyén egy remek aranyérmet szerzett 200 méter pillangón az Antwerpenben megrendezett Flanders Swimming Cup 2019-en. Liliánával az első, már ferencvárosiként teljesített versenyéről, a kellemes emlékekről, a tapasztalatokról és Hosszú Katinka legyőzéséről beszélgettünk.


- Nagyon gratulálunk! Első versenyen, már fradistaként egyből aranyérem. Ennél szebb kezdésről nem is álmodhattál volna.
- Köszönöm szépen! Nagyon jól éreztem magam az elmúlt két napban. Már csak azért is, mert számomra Antwerpen nagyon kedves hely, hiszen 2012-ben itt lettem ifjúsági Európa-bajnok, így mindig jó ide visszajönni, szeretem a várost és az uszodát is.


- Hogyan emlékszel vissza a 200 méter pillangó döntőjére?
- Azért azt ne felejtsük el, hogy még az év elején vagyunk és nem igazán készültem nagyobb úszásra. Azért meglepődtem az időmön, mert ez egészen jó volt. Főleg abból kiindulva, hogy karácsony táján vagy éppen az elmúlt két hétben azért nem voltam annyira aktív az edzéseken. Nagyon örültem a szombati aranyéremnek, de nyilván van még mit javítani és előre nézni.


- Hosszú Katinkát legyőzni pedig mindig nagy élmény.
- Igen, valóban, de ez már nem először történt meg velem. Azért az úszott idők nem voltak annyira erősek, de jó érzés volt nyerni.


- Vasárnap éppen lemaradtál a dobogóról 100 méter pillangón.
- Szoros verseny volt, az időm viszont nem volt olyan erős, de azt hozzátenném, hogy ma és tegnap is három-három számban úsztam. Ettől azért még el vagyok szokva, ezért elfáradtam. Alapvetően nagyon jól sikerült verseny, sőt, az egész edzésnek is kiváló volt.

Cikkajánló

Fábián Bettina ezüstérmes a nyíltvízi Világkupán

Úszónk a sorozat nyitóversenyén végzett a második helyen.

Tarolt a Fradi! Mindhárom női versenyzőnk a dobogón

Mihályvári-Farkas Viktória, Balogh Vivien és Fábián Bettina remekelt 10 kilométeren.

Dobogós Dohában Fábián Bettina

Az FTC olimpiai kvótás úszója a csapatversenyben vett részt csütörtökön.

Több mint 100 érmet nyertek fiatal úszóink

A Ferencváros tehetségei taroltak az idei első Budapest Kupán.

Fábián Bettina olimpiai kvótát szerzett

Nyíltvízi úszónk a női 10 km-es számban kvalifikálta magát a párizsi nyári játékokra.

Európa-bajnokink remekeltek a Győr Openen

A nemzetközi úszóversenyen Verrasztó Dávid és Mihályvári-Farkas Viktória is felállhatott a dobogó tetejére.

Fábián Bettina ezüstérmes a Világkupán, így vb-induló!

Az FTC úszója a portugáliai Nyíltvízi Világkupán parádés versenyzéssel nyert ezüstérmet 10 kilométeren.

Remek bronzérem Szlovéniából

Az FTC fiatal úszója 200 méteres pillangóúszásban ért el szép egyéni csúcsot.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin