2024. április 13.
Fölényes győzelem Szegeden
Készülve a bajnoki elődöntőre, magabiztosan nyertek női pólósaink 20-6-ra Szegeden.

Szombat este idegenben küzdött meg az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a Szeged ellen, amely együttessel szemben tíz nappal korábban magabiztos játékkal, 18-7-re nyertünk a Népligeti uszodában, így nem is volt kérdés, hogy a biztos 3 pontért mentek Gerendás György tanítványai.

A számunkra tét nélküli mérkőzésen - mivel matematikailag bebiztosítottuk, hogy a második helynél már nem végezhetünk hátrébb a tabellán - már a bajnoki szezon legfontosabb szakaszára készülve ugrott vízbe női csapatunk, hogy a csúcsformájukat elérjék az elődöntőre. Ez a lendület az első perctől kezdve hajtotta a mieinket és Tóth-Csabai Dóra a negyedik percben már harmadik gólját szerezte. A kiváló támadójátéknak és védekezésnek köszönhetően több mint hét percig nem hagytuk, hogy a szegediek betaláljanak Neszmély Boglárka kapujába, így fölényes előnyt alakítottunk ki már az első negyedben (1-7). Dömsödi Dalma fantasztikus csavart centergóljával még tovább fokozódott a különbség a két csapat között és Gerendás Matilda ejtése után 11-1-es vezetéssel fordulhattunk rá a második félidőre.

A térfélcserét követően egy perc se telt el, mikor Dömsödi egymás után kétszer is betalált a Tisza-partiak kapujába, így összességében már néggyel segítette a Fradit (1-13). A szegedi gólcsend 16 perc után szűnt meg és fél percen belül kétszer is betaláltak, azonban így is óriási előnnyel kezdhettük meg az utolsó negyedet (5-15). Nem engedtünk ki a magabiztos vezetés tudatában sem és a mérkőzés befejezése előtt húsz másodperccel tudott a Szeged ismét csak gól dobni, így végül hatalmas fölénnyel, 20-6-ra zártuk le a találkozót.

A MOL női OB I alapszakaszának utolsó fordulójában hazai medencében a BVSC-t fogadjuk majd április 20-án. A tabella jelenlegi állása szerint pedig a Dunaújváros ellen kell majd megküzdenie a női pólósainknak, hogy bejussanak a bajnoki fináléba.

MOL NŐI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz, 17. forduló – 2024. április 13., szombat 17:00

Szeged, Tiszavirág uszoda

SZEGED – FTC-TELEKOM 6-20 (1-7, 0-4, 4-4, 1-5)

Gólszerzőink: Dömsödi 5, Tóth-Csabai 4, Nagy 2, Felkai 2, Vályi 2, Gerendás 2, Bonca, Máté, Kurucz-Gurisatti 1-1

"
"
Cikkajánló

Meg kell akadályozni a bajnokavatást!

A döntő első meccsének elvesztése után nyernie kell az FTC-nek, hogy maradjon esélye az aranyéremre.

„A Leimi is nagyon jó szpícselős”

Klasszis női pólósainkkal folytatta a Kire jellemzőbb? – kvízsorozatot a Fradi TV stábja – VIDEÓ!

Kikaptunk a döntő első meccsén

12-6-os vereség után szerdán nyernie kell az FTC női pólosainak a Népligetben, hogy ne dőljön el a párharc.

Kezdődik a döntő - az aranyéremért megyünk!

Első bajnoki címét szerezheti meg az FTC női vízilabdacsapata, amelynek kétszer kell nyernie az UVSE ellen.

Története során először bajnoki döntős az FTC!

Hatalmas hajrá után ötméteresekkel nyertek Dunaújvárosban női pólósaink, így döntőbe jutottak!

Bejuthatunk a döntőbe

A bajnoki elődöntő második mérkőzését Dunaújvárosban játssza az FTC női vízilabdacsapata.

Egy lépéssel közelebb a döntőhöz

17-10-es győzelmet aratott az FTC női vízilabdacsapata az elődöntő első felvonásán a Dunaújváros ellen.

A szezon legfontosabb szakaszához értünk

A bajnoki elődöntőben a Dunaújváros ellen küzd meg az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin