Villámrajtot vett a Fradi a Dunaújváros elleni bajnoki rangadón, hiszen Gerendás György csapata 3-0-s vezetést harcolt ki magának röpke öt perc alatt. Kevesen gondoltuk, hogy innen szorossá válik majd a találkozó, főleg annak tükrében, hogy a vendégek a világbajnoki ezüstérmes Garda Krisztina nélkül voltak kénytelenek játszani. A második negyed közepéig még irányította is a mérkőzést az FTC, de 5-3-as előnynél egyszerűen megtorpantunk. Kilenc percig gólképtelenek voltak a zöld-fehérek, míg a dunaújvárosiak legjobbjuk nélkül is küzdöttek becsülettel, és 5-5-nél kiegyenlítettek. Ezután jött egy gyors gólváltás, 6-6-nál viszont összekaptuk magunkat, és beletettük a rangadóba azt, ami a győzelemhez kellett. Kurucz-Gurisatti Gréta zsinórban kétszer is betalált, a meccsen négyig jutott, Dömsödi Dalma szállította a kiállításokat, összességében kilenc emberelőnyhöz segítette a csapatot, míg Neszmély Boglárka a kritikus időszakban lehúzta a rolót, és hat percig nem tudtak neki betalálni. 9-6-nál már úgy éreztük, hogy megnyugodhatunk, ám pont ezt használta ki Vad Lajos együttese, amely a hajrát még megnyomta, és visszazárkózott egy gólra (9-8). Az utolsó, kicsivel több, mint két percben viszont már egyik csapat sem tudott eredményes lenni, így az állás már nem változott. Ahogy tavaly ősszel Dunaújvárosban, úgy most is 9-8-as Fradi-siker született a két csapat összecsapásán, ezzel pedig sikerült még jobban leszakítani egyik riválisunkat, és közelebb kerültünk az elődöntős pályaelőnyhöz.
MOL NŐI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz, 13. forduló – 2024. március 16., szombat 19:00
Budapest, FTC-MVM Sportközpont
FTC-TELEKOM WATERPOLO – DFVE 9-8 (3-2, 2-2, 4-2, 0-2)
Gólszerzőink: Kurucz-Gurisatti 4, Vályi 2, Bonca, Dömsödi, Pőcze 1-1
Május 27-én kezdi meg felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.
Női vízilabdacsapatunk második lett az ob I-ben. Visszavonuló trénerünk, Gerendás György értékelte az idényt.
Idegőrlő csatában 11-10-re kikapott az FTC az UVSE ellen a bajnoki döntő második felvonásában.
Női vízilabdacsapatunk vezetőedzője szerint harmadik meccsre kényszeríthetjük a bajnoki döntőben az UVSE-t.
A döntő első meccsének elvesztése után nyernie kell az FTC-nek, hogy maradjon esélye az aranyéremre.
Klasszis női pólósainkkal folytatta a Kire jellemzőbb? – kvízsorozatot a Fradi TV stábja – VIDEÓ!
12-6-os vereség után szerdán nyernie kell az FTC női pólosainak a Népligetben, hogy ne dőljön el a párharc.
Első bajnoki címét szerezheti meg az FTC női vízilabdacsapata, amelynek kétszer kell nyernie az UVSE ellen.